// 2026. szeptember 5., szombat // Viktor, Lorinc

Hatályon kívül helyezte a kormány a Btk.-módosítást

// HIRDETÉS

De attól még a módosításról nem tett le.

Hatályon kívül helyezte a kormány vasárnapi, rendkívüli ülésén a Büntető Törvénykönyv és a büntetőjogi perrendtartás módosításáról szóló, 13/2017-es számú sürgősségi kormányrendeletet.

A rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló határozat már meg is jelent a Hivatalos Közlönyben.

Mint ismeretes, a kedden késő este elfogadott rendelet ellen százezrek vonultak utcára, mivel úgy vélik, hogy annak a legfőbb célja a korrupcióval gyanúsított politikusok megmentése a felelősségre vonást.

Sorin Grindeanu miniszterelnök még szombaton este jelentette be, hogy a kormány hatálytalanítja a rendeletet, ugyanakkor megjegyezte: mivel az alkotmánybíróság a Btk. több cikkelyét is alkotmányellenessé nyilvánította, azok módosítása kötelező.

Erről egyeztetést kezdeményez a parlamenti pártokkal, és várhatóan a parlamentben döntenek majd a módosításokról.

A kormány egyúttal memorandumot fogadott el arról, hogy feloldják a titkosítását annak az ülésnek, amelyen a hírhedt rendeletet elfogadták, illetve az előző, Dacian Cioloș vezette kormány tavaly május 18-i ülésének jegyzőkönyvét is nyilvánosságra hozzák. Ezen szintén a Btk. sürgősségi rendelettel történő módosításáról született döntés.

A rendeletet kidolgozó Florin Iordache igazságügy-miniszter menesztéséről nem született döntés, ugyanakkor a kormányfő eddigi tevékenysége kiértékelésére szólította fel.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását
Krónika

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását

A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Székelyhon

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

// még több főtér.ro