Ezzel cáfolták a belügyminisztert, aki szerint nem voltak előzetes információk.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) előre figyelmeztette a belügyminisztérium közrendvédelmi illetékeseit arról, hogy incidensekkel meg akarják zavarni a szerdai bukaresti tüntetést - közölte csütörtökön a szolgálat, cáfolva Carmen Dan belügyminiszter nyilatkozatát, amely szerint nem voltak erről előzetes információk.
A SRI közleménye megerősíti a helyszíni tudósítók által tapasztaltakat, hogy a kormányellenes demonstráción futballhuligánok szervezett csoportja provokált összetűzést.
„A SRI-nek feladata azoknak az információknak a megszerzése, amelyek lehetővé teszik a szélsőséges megnyilvánulások megelőzését és visszaszorítását. A SRI-t nem érte meglepetés. A szolgálatnak nincs hatásköre az ultrákkal kapcsolatban, de ha a közrend védelmét biztosító szervek számára hasznos információkat szerez, ezeket azonnal továbbítja az illetékeseknek, amint történt az február elsején is, a fővárosi tüntetés alkalmával" - olvasható a szolgálat közleményében.
Szerdán késő este incidensek zavarták meg a délután óta békésen zajló bukaresti kormányellenes demonstrációt. A kormány épülete előtti téren összegyűlt több mint százezer tüntető közül egy kisebb csoport petárdákkal, üvegekkel, kövekkel és jégdarabokkal dobálta meg a kormány épületét védő csendőrséget, amely könnygázt vetett be ellenük és erőt alkalmazva kiszorította a randalírozókat a térről.
A tér másik felén a tüntetők az „erőszak nélkül" jelmondat skandálásával próbálták helyreállítani a demonstráció addigi békés jellegét - sikertelenül. A rendbontók és a csendőrök közötti összecsapás miatt a tömeg elmenekült a térről.
Az incidens nyomán két csendőr és három tüntető került könnyebb sérülésekkel kórházba. A csendőrség húsz erőszakosan fellépő tüntetőt vett őrizetbe, tíz Molotov-koktélt és két kést foglalt le náluk.
A Romania Liberă című jobboldali lap szerint a Negoiță-testvérek (a Dinamo futballklub szponzora és a főváros harmadik kerületének polgármestere) gyűjtötték össze és szállították buszokkal a tüntetés helyszínére a focicsapat szurkolótáborának petárdákkal felfegyverkezett kemény magját. A lap értesülését a klubtulajdonos volt feleségének Facebook-bejegyzésére alapozta, hozzátéve, hogy a Negoiță-testvérek tagjai a kormányzó Szociáldemokrata Pártnak (PSD), mindketten haszonélvezői annak a Btk-módosításnak, amely ellen országszerte tüntetéssorozat kezdődött Romániában.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.