// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Tényleg Wałesa írta az ügynöki jelentéseket

// HIRDETÉS

Írásszakértők kizárták, hogy meghamisították volna a beszervezésére utaló dokumentumokat.

A grafológiai vizsgálat kizárta, hogy meghamisították az ügynökmúlttal gyanúsított Nobel-békedíjas volt munkásvezér, későbbi államfő, Lech Wałesa beszervezésére utaló dossziét – közölte kedden a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN).

A 235 lapnyi szakértői vélemény alapján egyértelműen leszögezhető: az együttműködési nyilatkozaton, nyugtákon,

több tucat kézzel írt jelentésen Wałesa kézírása szerepel.

Csak egyetlen – hatoldalas – jelentést nem ő írt, de saját kezűleg írta alá minden oldalát – számolt be Pozorski.

Mint arról korábban beszámoltunk, az IPN tavaly februárban hozta nyilvánosságra Wałesa terjedelmes beszervezési és munkadossziéját, amely az 1970-ben aláírt együttműködési nyilatkozatát, valamint az 1976-ig a kommunista belbiztonságnak (SB) adott jelentéseit és saját kezűleg aláírt bevételi nyugtákat is tartalmazza.

Az egykori legendás szakszervezeti vezér

azóta többször hamisítványnak minősítette az iratokat.

Az IPN ügyészi osztálya ennek nyomán – a volt elnököt kompromittáló dokumentumok nyilvánossá tétele után néhány nappal – nyomozást indított, hogy kiderítse, a belbiztonság tisztviselői anyagi haszonszerzés céljából tényleg hamisították-e a Wałesára vonatkozó dokumentumokat. A grafológiai vizsgálat ezen eljárás része volt.

Az IPN varsói székhelyén megtartott sajtóértekezleten Andrzej Pozorski, az intézet ügyészi osztályának vezetője kiemelte: a krakkói igazságügyi szakértői intézetben elvégzett grafológiai vizsgálatnak nem az volt a célja, hogy Wałesa esetleges ügynöki múltját bebizonyítsa, a volt elnök itt károsult személyként szerepelt. Tanúként hallgatták ki őt, s azt állította, hogy a dosszié iratain nem az ő kézírása látható.

Jaroslaw Szarek, az IPN elnöke rámutatott: azt, hogy

Wałesa Bolek fedőnéven együttműködött a kommunista állambiztonsággal,

és pénzt is kapott érte, már 2008-ban bebizonyították az IPN kutatói, Slawomir Cenkiewicz és Piotr Gonarczyk. Az SB és Lech Wałesa című könyvük kiadása óta nem jelent meg olyan tudományos munka, mely megcáfolta volna e kutatás eredményét – mondta Szarek, majd hozzáfűzte: beszervezését maga Wałesa is bevallotta egy – 1992-ben a PAP hírügynökségnek adott – nyilatkozatban, jóllehet később visszavonta azt.

Wałesa az elhangzottakra egyelőre nem reagált,

külföldön tartózkodik. Úgyvédje, Jan Widacki azt mondta, hogy a krakkói igazságügyi szakértői intézet véleménye semmit sem magyaráz. A Polsat News lengyel hírtelevíziónak nyilatkozva a jogászprofesszor kilátásba helyezte, hogy kezdeményezni fogja a jelentést készítő szakértők kihallgatását, új szakértők felkérését. Kifogásolta, hogy az IPN egyebek mellett Wałesa 2016-ig keletkezett kézirataival vetette össze a hetvenes években keletkezett dokumentumokkal. Widacki rámutatott arra, hogy a később „sok állami dokumentumot aláíró, autogramokat osztó” elnök a 70-es években „egyszerű munkás volt, nem sokat forgatott tollat”, vagyis teljesen más volt akkoriban a kézírása.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro