// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Trump körbetelefonálta a nagyhatalmi vezetőket

// HIRDETÉS

Először beszélt hivatalos minőségében Putyinnal, Hollande-dal és Merkellel.

Donald Trump amerikai elnök beiktatása óta első ízben beszélt telefonon szombaton Vlagyimir Putyin orosz és Francois Hollande francia államfővel, illetve Angela Markel német kancellárral, a megbeszélésekről szűkszavú közleményt adtak ki Moszkvában, Párizsban és Berlinben.

Amerikai-orosz együttműködés a terrorizmussal szemben 

A Kreml által kiadott tájékoztató szerint Trump és Putyin megbeszélése jó hangulatban zajlott, és számos témakört érintett. Szó volt a terrorizmus elleni harcról, a közel-keleti helyzetről, az arab-izraeli konfliktusról, a hadászati stabilitásról, az atomfegyverek terjesztésének tilalmáról, az iráni atomprogramról, a Koreai-félsziget helyzetéről és a kelet-ukrajnai válságról is. Megállapodtak abban, hogy javítani fogják a partneri együttműködést minden területen.

Trump és Putyin egyaránt hangsúlyozta a gazdasági kapcsolatok helyreállításának fontosságát, de nem került szóba az Oroszország ellen hozott amerikai szankciók enyhítése, amire a minap tett utalásokat az újonnan megválasztott amerikai elnök. A két politikus megállapodott abban, hogy rendszeressé teszik személyes kapcsolataikat.

A moszkvai közlemény szerint a két elnök amellett szállt síkra, hogy meg kell teremteni az amerikai és az orosz hadműveletek „valós koordinációját” az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet és más terrorcsoportok elleni harcban Szíriában.

Trump és Putyin telefonbeszélgetése kapcsán több vezető moszkvai politikus arról beszélt, hogy a két elnök eszmecseréje jó kezdőlökést ad a kétoldalú kapcsolatoknak. Kiemelték azt is, hogy az IÁ elleni harc összehangolása minőségi elmozdulást jelentene a két ország viszonyában.

Német kancellár: a NATO a nemzetközi biztonság záloga

A Kreml által kiadott közleménnyel nagyjából egy időben hozták nyilvánosságra Berlinben Trump és Merkel közös közleményét az első telefonbeszélgetésükről. Eszerint a két politikus egyetértett abban, hogy a NATO „alapvető fontosságú” szerepet játszik a transzatlanti együttműködésben és a nemzetközi biztonság fenntartásában. Egyetértettek abban, hogy a NATO-tagországoknak méltányosan ki kell venniük részüket a kollektív biztonságuk megteremtésében.

Steffen Seibert berlini kormányszóvivő ehhez annyit tett hozzá, hogy Trump és Merkel osztotta azt a véleményt is, hogy tovább kell mélyíteni Németország és az Egyesült Államok kapcsolatait, és erősíteni kell az együttműködést a terrorizmus és az erőszakos szélsőségesség ellen, a közel-keleti, közép-ázsiai és észak-afrikai helyzet stabilizálása érdekében.

Francia elnök: a bezárkózás zsákutcába vezet

A francia elnöki hivatal közleménye szerint Francois Hollande a protekcionizmus veszélyeire figyelmeztette Trumpot. A francia elnök szerint Trump protekcionista megközelítése gazdasági és politikai következményekkel járhat. „Egy instabil és bizonytalan világban a bezárkózás zsákutcába vezet” – fogalmazott Francois Hollande. Hollande emellett felhívta Trump figyelmét arra, hogy tiszteletben kell tartani a demokratikus értékeket.

A NATO-ra kitérve hangsúlyozta, hogy a katonai szövetség alapvetően szükséges, és felhívta amerikai kollégájának a figyelmét a párizsi klímavédelmi megállapodás fontosságára is. Közölte azt is, hogy Párizs folytatni fogja az Európai Unió megerősítését szolgáló intézkedéseit minden területen. 

Trump még szombaton beszélt Abe Sindzó japán kormányfővel, Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnökkel, vasárnap pedig felcsörgette Szaud-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Dél-Korea első számú vezetőit is. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro