Jókora összeget kapnak a közszolgálati médiumok a kieső előfizetési díjak pótlására.
Az idei állami költségvetés tervezetében majdnem akkora összeget irányoztak elő a közmédia számára, mint amennyiből az összes többi, magántulajdonban lévő televízió, rádió, lap és internetes portál működött tavaly - közölte kedden a Hotnews.ro hírportál, Cătalin Tolontan oknyomozó újságíró blogját idézve.
A publicista következtetését a Media Fact Book becsléseire alapozta, amely szerint a teljes romániai média 2016-os reklámbevételei 350 millió euróra tehetők. A hétfőn közzétett költségvetés-tervezetben a közszolgálati televíziónak (TVR) 211 millió eurónyi, a közszolgálati rádiónak (SRR) 85 millió eurónyi, az Agerpres hírügynökségnek pedig 5 millió eurónyi költségvetési forrást irányozott elő a január elején hivatalba lépett Sorin Grindeanu vezette szociálliberális kormány.
A közmédiát immár csaknem kizárólag az állami költségvetésből tartják fenn, miután a működési költségek megközelítőleg felét fedező rádió- és televízió előfizetési díjat - másik száz illetékkel együtt - eltörölte a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea által kezdeményezett, idén januárban kihirdetett törvény.
A TVR-re idén a tavalyinál több mint hétszer nagyobb összeget irányoztak elő, részben azért, hogy a kieső előfizetési díjakat fedezzék, de a költségvetési törvény tervezete azt is leszögezi, hogy a rendelkezésére bocsátott keretből a köztévének 144 millió eurónyi összeget az évek alatt felhalmozott adóssága törlesztésére kell fordítania.
A bukaresti kormány - a TVR adósságának közpénzből való kifizetése után - jövő évtől kezdődően évi 92 millió eurónyi összeget szándékozik fordítani a médium működtetésére.
Az előfizetési díj eltörlése ellen októberben tüntetést rendeztek a közrádió alkalmazottai arra hivatkozva, hogy a költségvetési finanszírozás politikai szempontból kiszolgáltatottá teszi a médiumot. Az intézkedés ellen a közmédia autonómiájáért aggódó hazai és nemzetközi médiaszervezetek is szót emeltek. Klaus Iohannis államfő alkotmányos óvással is megpróbálta megakadályozni a törvény hatályba lépését, és a parlamentnek is visszaküldte megfontolásra a jogszabályt, sikertelen próbálkozásai után azonban nem tagadhatta meg kihirdetését.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.