// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Ötven kolozsvári civil szervezet sorakozott fel az Apáczai-líceum ügye mögé

// HIRDETÉS

A Kincses Kolozsvár Egyesület által kezdeményezett civil állásfoglalást ma iktatták a Kolozs Megyei Tanfelügyelőségen.

Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum művészeti tagozatának ügyében valamennyi érintett kifejezte már tiltakozását, a tanárok és a szülők levelet írtak az illetékeseknek, nemrég pedig feljelentést is tettek az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál. A Kincses Kolozsvár Egyesület által kezdeményezett mostani állásfogallás azzal ad súlyt az eddigieknek , hogy összesen ötven kolozsvári magyar civil szervezet írta alá.

A Valentin Claudiu Cuibus főtanfelügyelőnek, illetve Török-Gyurkó Zoltán főtanfelügyelő-helyettesnek címzett dokumentumot ma, január 19-én iktatták a Kolozs Megyei Tanfelügyelőségen, de másolatot kap róla Király András György kisebbségek oktatásáért felelős államtitkár is – számolnak be a kezdeményezők.

Az állásfoglalás aláírói határozottan kiállnak a kolozsvári magyar nyelvű képzőművészeti szakoktatás mellett, amely „a legmagasabb színvonalon biztosítja a gyermekek alkotó és önkifejező képességeinek fejlesztését, valamint művészeti-kulturális műveltségének megalapozását immár tizenhat éve”.

Felhívják a figyelmet, hogy az anyanyelvi oktatás mind Románia Alkotmánya, mind a nemzetközi szerződések értelmében alapvető jog, amelyet az oktatási törvény a képzőművészeti oktatás terén is szavatol. Ennek megfelelően kérik az Oktatási Minisztériumot és a Kolozs Megyei Tanfelügyelőséget, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a jövőben is biztosítsák a magyar nyelven történő képzőművészeti oktatást.

Azzal zárják az állásfoglalást, hogy a helyzet megnyugtató rendezése nemcsak a magyar közösség érdeke, hanem ugyanúgy az Oktatási Minisztériumé, a tanfelügyelőségé, valamint mindazoké, akik a gyermekekben a kulturális és művészeti élet jövőjét látják. 

Az állásfoglalást a következő szervezetek, illetve személyek írták alá: 

  • Kincses Kolozsvár Egyesület nevében Gergely Balázs elnök (mint kezdeményező)

  • Agnus Média Alapítvány nevében Szenkovics Dezső elnök

  • Amaryllis Társaság nevében László Bakk Anikó tiszteletbeli elnök

  • Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége nevében Péntek János elnök

  • Apáczai Csere János Baráti Társaság nevében Tamás István elnök 

  • Argo Audiovizuális Egyesület nevében Szántai János István elnök

  • Armenia Örménymagyar Baráti Társaság nevében Bálint Júlia elnök

  • Bálint Tibor Baráti Társaság nevében  Bálintné Kovács Júlia tag

  • Barabás Miklós Céh nevében Kolozsi Tibor elnök

  • Bolyai Társaság nevében Gábor Csilla elnök

  • Donát Alapítvány nevében Zsigmond Ilka elnök

  • Életfa Családsegítő Egyesület nevében Deme Ilona Julianna elnök

  • Encyclopaedia Egyesület nevében Nagy Péter elnök

  • Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány nevében Kovács András igazgató

  • Erdélyi Kézmíves Céh Egyesület nevében Molnár Attila elnök

  • Erdélyi Magyar Filmszövetség nevében Lakatos Róbert Árpád elnök

  • Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület nevében Széman Péter elnök

  • Erdélyi Múzeum-Egyesület nevében Sipos Gábor elnök

  • Filmtett Egyesület nevében Zágoni Bálint alelnök

  • Házsongárd Alapítvány nevében Gergely Erzsébet igazgató

  • Helikon Kulturális Egyesület nevében Karácsonyi Zsolt elnök

  • Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány nevében Pillich Katalin elnök

  • Homo Ludens Alapítvány nevében Vincze László elnök

  • Igen, tessék! – Da, poftiți! Egyesület nevében Talpas Botond elnök

  • Innovatív Oktatásért Egyesület nevében Mikó Zsuzsanna elnök

  • Jakabffy Elemér Alapítvány nevében Székely István elnök

  • Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság nevében Gaal György elnök

  • Kolozs Megyei Magyar Diáktanács nevében Bács Tímea elnök

  • Kolozsvár Társaság nevében Kántor Lajos elnök

  • Kolozsvári Magyar Diákszövetség nevében Lőrincz István Zoltán elnök

  • Kolozsvári Művelődés Egyesület nevében Szabó Zsolt elnök

  • Korzo Egyesület nevében Imecs-Magdó Eszter elnök

  • Kriza János Néprajzi Társaság nevében Jakab Albert Zsolt elnök

  • Magyar Ifjúsági Tanács nevében Fancsali Barna elnök

  • Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület nevében Péntek János elnök

  • Origo Egyesület nevében Márkos Tünde elnök

  • Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet nevében Fülöp Júlia elnök

  • PONT Csoport nevében Farkas András társalapító

  • Pósta Béla Egyesület nevében Bajusz István igazgató

  • Robert Schuman Egyesület nevében Szenkovics Dezső elnök

  • Romániai Épitészek Rendje erdélyi fiókszervezetének nevében Guttmann Szabolcs István elnök

  • Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete nevében Nagy Szilárd elnök

  • Romániai Magyar Közgazdász Társaság nevében Ciotlaus Pál elnök

  • Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Kolozs megyei szervezete nevében Tárkányi Erika Tímea elnök

  • Sapientia Hallgatói Önkormányzat Kolozsvár nevében Andacs Zsolt Levente elnök

  • Sétatér Kulturális Egyesület nevében Király Zoltán elnök

  • Studcoop Diákszövetkezeti Egyesület nevében Hunyadi Attila Gábor elnök

  • Szarkaláb Kulturális Egyesület nevében Pillich Balázs elnök

  • SzINT Kulturális Egyesület nevében Pillich Balázs elnök

  • Tranzit Alapítvány nevében Könczei Csilla elnök

  • Vigyázó Egyesület nevében Sándor Eszter elnök

 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS