A csíkszeredai síző edzés közben hatalmasat bukott. Sérülései miatt az már biztos, hogy számára vége az idénynek.
Miklós Edit hatalmasat bukott a női alpesi sízők világkupa-sorozatába tartozó Altenmarkt-Zauchensee-i lesikló verseny edzésén, ami után mentőhelikopterrel vitték kórházba. A csíkszeredai születésű sízőnek egy jobb kanyarban szétcsúsztak a lábai, majd nagyot esett, egyik léce ráadásul nem oldódott le, és a havon csúszva nekisodródott egy kapunak is.
A 28 éves Miklós Editet mentőhelikopterrel vitték le a célba, és láthatóan nagy fájdalmai voltak, a lábát fogta. Később rohamkocsiba tették, majd egy másik helikopterrel a pongaui kórházba szállították.
Kaszó Klára, a magyar szövetség ügyvezető elnöke tájékoztatása szerint a 28 éves Miklós Edit térdét ugyan helyre tették, de az továbbra is instabil, ami arra utal, hogy megsérültek a szalagok.

Úton a magánklinika felé | Fotó: Miklós Edit Facebook-oldala
Később az MRI-vizsgálat keresztszalag-szakadást állapított meg. Emellett egy csontdarab letört a térdében, továbbá porcsérülést is szenvedett. Ez azt jelenti, hogy a lesiklásban olimpiai hetedik síző számára véget ért az idény. Miklósnak a bal térde is megsérült, de az kevésbé súlyosan. Kaszó Klára elmondta, hogy Miklós Editet jelenleg
ahol újra megvizsgálják, s majd ott születik döntés a szükséges kezelésekről és rehabilitációról.
„Egy nagyon komoly térdspecialista fogja kezelni. Nagy valószínűséggel a következő szezonra teljesen egészséges lehet” - jelentette ki Kaszó Klára, aki elárulta, Miklós Edit edzője, Stefan Abplanalp szerint tavaly is ezen a szakaszon volt problémája a versenyzőnek, de akkor meg tudta fogni a léceket, így csak időt veszített. A svájci szakember úgy látta, Miklós Edit jó idővel és jó pozícióban ért a jobb kanyarhoz, ahol viszont jobb lábára került a testsúlya és a bal léce leragadt, így kicsúszott oldalra, ami az eséshez vezetett.
Miklós Edit azt mondta a bukásáról a sportvezetőnek, annyira beütötte magát, hogy percekig alig kapott levegőt és sokkos állapotba került. Kaszó Klára hozzátette, most már rendben van a versenyző, sőt, visszanyerte a humorát is.
Streamable - simple video sharing
Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.
Miklós Edit három verseny után ötödik helyen állt a leggyorsabb szakág vk-pontversenyében. Az elmúlt napok erős havazásai miatt csütörtökön, pénteken és szombaton is törölni kellett a programot. Vasárnap eredetileg szuperóriás-műlesiklásból és műlesiklásból álló szuperkombinációt rendeztek volna, de a szervezők döntése értelmében 9.30-kor a korábban elmaradt lesikló tréningre került sor, amelyet rögtön a verseny követett.
neki is szétcsúsztak a lábai egy kanyarban, de a pályának már egy lejjebb fekvő részén. Az olasz versenyzőért, akit a pályát szegélyező oldalháló fogott meg, szintén mentőhelikopter jött. Ekkor kellett először félbeszakítani az edzést, másodszor pedig Miklós Edit bukását követően. A két szerencsétlenül járt síző nem indul a 12.15-re kiírt vk-futamon.
Az Altenmarkt-Zauchensee-i versenyt nagy érdeklődés övezi, mert két hónappal kartörését követően itt tér vissza a leggyorsabb szám olimpiai és világbajnoka, az amerikai Lindsey Vonn. Első hivatalos csúszásán, az edzésen a 38. időt érte el.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.