Az államfő személyesen érdeklődött a SRI második emberét érintő ügy részleteiről.
Behívatta Klaus Iohannis államfő Florian Coldeát, a Román Hírszerzős Szolgálat (SRI) helyettes igazgatóját, és személyesen kért tőle tájékoztatást a vele szemben megfogalmazott vádakról. Ezt Mădălina Dobrovolschi, az államfő sajtószóvivője közölte pénteken, hozzátéve, a találkozóra még csütörtökön került sor.
Arra a kérdésre, hogyan látja az államfő a Coldeával kapcsolatos vádakat, a szóvivő kijelentette: az elnök csak konkrét tényeket és információkat kommentál.
A szóvivő azt is közölte, hogy Iohannis „rendkívül informált” a Coldea elleni vádakat megfogalmazó, az ellene korrupció miatt zajló bűnvádi eljárás elől megszökő, és körözés alatt álló volt parlamenti képviselő, Sebastian Ghiță elleni nyomozás részleteiről.
Mint megírtuk, Eduard Hellvig, a SRI igazgatója csütörtökön különleges vizsgálóbizottságot állított fel a Coldea-ügy kivizsgálására, a vizsgálat lezárultáig pedig felfüggesztette tisztségéből a hírszerző altábornagyot.
A bizottság azt vizsgálja, hogy Coldea milyen törvényszegést vagy szakmai vétséget követett el a Ghițával ápolt szoros baráti kapcsolata miatt.
Sebastian Ghiță ismeretlen körülmények között készített, saját tévécsatornáján leadott videoüzenetei nagy port kavarnak a román közéletben. Legutóbbi – sorban a hetedik – felvételén a Florian Coldeát, a SRI operatív vezetőjét mártotta be, akivel bevallása szerint jó baráti kapcsolatot ápolt. Családjaik 2010-ben közösen nyaraltak a Seychelle-szigeteken, 2012-ben Toszkánában (ide velük tartott Vasile Dâncu volt miniszterelnök-helyettes), majd a párizsi Disneylandet is meglátogatták. Ghiță fotókat is bemutatott a barátság alátámasztására.
A videoüzenetben Ghiță azt állítja, hogy Coldea azért nem támogatta Victor Ponta PSD-elnökségét, mert Traian Băsescu ellenezte azt, ugyanakkor azt is elmondta, hogy Coldea és Laura Codruța Kövesi DNA-elnök Carmen Iohannis állítólagos dossziéján keresztül tartják a kezükben Klaus Iohannis államfőt.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.