Az iskola 25%-a így is megsemmisült, beleértve a könyvtárat is. A sepsiszentgyörgyi román színház könyvgyűjtést kezdeményezett.
A kommandói általános iskola épületének körülbelül 25 százaléka vált a lángok martalékává a hétfő délután keletkezett tűzben. Az oktatást jövő hétig felfüggesztették. A tűzoltók közel hét órán keresztül próbálták megfékezni a lángok továbbterjedését a mínusz 20 Celsius-fokos hidegben – nyilatkozta kedden az Agerpres hírügynökségnek a Kovászna Megyei Sürgősségi Felügyelőség (ISU) szóvivője, Marius Tolvaj.
Marius Tolvaj elmondta, három tűzoltóautóval és egy mentővel siettek a helyszínre, de önkéntesek is segítettek az oltásban. A tűzben senki nem sérült meg, azonban az iskola emeletes épületének megközelítőleg 25 százaléka, 360 négyzetméter használhatatlanná vált. „Reggelig a helyszínen maradt egy tűzoltócsapat. A tüzet valószínűleg a rossz állapotban lévő kéményből kipattant parázs vagy szikra okozhatta” – tette hozzá a szóvivő.
Kiss Imre háromszéki főtanfelügyelő kedden kilátogatott Kommandóba. Az Agerpres hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy az informatikai szakterem, a könyvtár, az igazgatói iroda, a tanári szoba, a hőközpont és az iskola archívuma vált a lángok martalékává. Az iskolába járó több mint 100 gyerek egy váltásban folytathatja a tanulást, az épen maradt épületrészben a jövő héttől kezdődően – tette hozzá Kiss Imre.
A főtanfelügyelő, elmondása szerint, már értesítette a tanügyminisztérium vezetőségét is a tűzesetet követően, akik azt ígérték, hogy a kárfelmérés után megoldást keresnek az épület feljavításához szükséges anyagiak biztosítására.
A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház könyvgyűjtési akciót hirdetett meg a bajba került iskola megsegítésére. A román színház Facebookon közzétett román és magyar nyelvű felhívásában emlékeztetett, hogy a tűzben megsemmisült az iskola könyvtára, ezért mindazok, akik könyvet szeretnének adományozni az iskolának, bevihetik a színházba, amely eljuttatja az adományt az oktatási intézménynek.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.