Megtámadta a alkotmánybíróságon azt a törvényt, amely akadályozza, hogy a jogerősen elítélt PSD-elnök kormányfő lehessen.
Alkotmányossági óvást terjesztett be Victor Ciorbea ombudsman csütörtökön a kormány működését szabályozó törvény azon cikkelye ellen, amely meggátolta Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD) pártelnököt abban, hogy pártja választási győzelme után magának követelje a miniszterelnöki tisztséget.
A vitatott cikkely szerint a büntetett előéletűek nem lehetnek tagjai a kormánynak, márpedig Dragneát tavaly áprilisban két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték egy 2012-ben tartott népszavazással kapcsolatos korrupciós perben.
A PSD elnöke több ízben igazságtalannak nevezte a jogerős ítéletet és alkotmányellenesnek a 2001-ben hozott törvényt, amely örökre megfosztja őt kormánytisztség betöltésétől, holott a bíróságok is csak bizonyos időre tiltják el az elítélteket a közügyektől, esetében pedig nem is volt ilyen tiltás.
Mivel hatályos törvény ellen csak egy ezzel összefüggő per érintettje vagy az ombudsman emelhet alkotmányossági kifogást, a PSD választási győzelmét követő napokban nagy nyomás nehezedett a szociáldemokraták támogatásával ombudsmanná megválasztott Victor Ciorbeára, hogy próbálja meg elhárítani a jogi akadályt Dragnea miniszterelnöksége elől. Az ombudsman eleinte vonakodott, hogy hivatalból emeljen óvást egy másfél évtizede hatályos törvény ellen, de a szociálliberális kormány beiktatása után mégis rászánta magát erre.
Az ombudsman alkotmányossági óvásában arra hivatkozott, hogy az előírás sérti a hatalmi ágak közötti egyensúly alkotmányos elvét, mivel hátrányos megkülönböztetést jelent a végrehajtó hatalom tisztségviselői számára, olyan körülmények között, amikor a törvényhozásban és igazságszolgáltatásban nem írnak elő hasonló feddhetetlenségi követelményeket.
Dragnea nem titkolta: szerinte őt illetné meg a kormányfői tisztség, ezért a román sajtó arra számít, hogy átveszi majd a szerdán beiktatott szociálliberális kormány irányítását Sorin Grindeanu miniszterelnöktől, ha elhárul ennek jogi akadálya.
Klaus Iohannis államfő több ízben leszögezte, hogy a - törvényi akadálytól függetlenül - semmiképpen nem fog kormányalakítási megbízást adni bűnvádi eljárás alá vont vagy elítélt politikusnak. A szociálliberális parlamenti többség már a kormányalakítás hátráltatásáért is felfüggesztéssel fenyegették meg az elnököt, a jobboldali sajtó ezért biztosra veszi, hogy Dragnea az államfő felfüggesztésének árán is érvényesíteni fogja kormányfői ambícióit, ha az alkotmánybíróság helyt ad az ombudsman óvásának.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.