// 2026. október 18., vasárnap // Lukács

Kicsoda Sevil Shhaideh?

// HIRDETÉS

Liviu Dragnea és a PSD kormányfőjelöltje. A Konstanca megyei politikában szocializálódott, családjának van egy-egy lakása a román és a szír tengerparton, Damaszkuszban pedig kettő.

Sevil Shhaideht ma délelőtt nevesítette a miniszterelnöki posztra Liviu Dragnea, a PSD elnöke, de már 15 éve ismerik egymást. Ezt maga Dragnea árulta el utóbb, amikor kiderült, Shhaideh nem annyira a párthoz, mint inkább annak erős embereihez kötődik.

 

Az 52 éves, tatár származású, közgazdász végzettségű Shhaideh ugyanis csak 2015-ben lépett be a Szociáldemokrata Pártba, amikor már három éve a regionális fejlesztések minisztériumában dolgozott. Viszont amikor 2011-ben férjhez ment Akram Shhaideh szír mérnökhöz, aki egy időben a Konstanca megyei útügynél dolgozott, és tanított az Ovidius egyetemen is, az esküvőjükön Liviu Dragnea és Nicușor Constantinescu volt a tanú. Azért csak tanú, és nem násznagy, hangsúlyozta ma Dragnea, mert a muszlim esküvőn nincs násznagy. Ezzel próbálta volna lazítani Shhaidehhez fűződő kapcsolatának személyességét, de maga a kapcsolat egyáltalán nem lesz laza: a kormányzás politikai felelősségét maga Dragnea kívánja vállalni.

 

Sevil Shhaidehnek ez a második házassága, és egy 2013-as vagyonbevallása szerint a férje az agrártárcánál volt államtitkári tanácsos, amikor maga Sevil már egy éve államtitkár volt a fejlesztési minisztériumban. 

 

A másik tanú, Nicușor Constantinescu

tíz évig volt a Konstanca megyei tanács elnöke, jelenleg ötéves börtönbüntetését tölti, nemrég pedig 15 évre ítélték egy másik ügyben közpénzek hűtlen kezelése miatt, de az az ítélet még nem jogerős. Sevil Shhaidehnek Constantinescu hatodik büntetőperéhez van köze, amelyben az ügyészek tavaly júniusban emeltek vádat. 

 

Eszerint Shhaideh hagyta jóvá 2011-ben azt a közbeszerzési kiírást, amelyen mentőhelikoptert vásárolt a megyei tanács. Constantinescu viszont megszegte ezt a kiírást 2013-ban azzal, hogy a helikopter működtetését és karbantartását nem az ingyen is vállaló SMURD-nak ítélte oda, hanem egy magáncégnek, amelynek bő egy éven át több mint egymillió lejt fizetett a megyei tanács úgy, hogy az ötmillió eurós helikoptert már nemcsak sürgősségi mentésekre, hanem alkalmi szállításokra is felhasználhatta.

 

Sevil Shhaideh 1987-ben végzett a bukaresti közgáz Gazdasági és Kibernetikai Tervezés karán, 1991-ig programozó volt egy mezőgazdaságot gépesítő konstancai cégnél. 

 

1991-ben váltott át a közigazgatás területére:

a megyei tanács munkaügyi igazgatóságán menedzselte az informatikai rendszereket 1993-ig, 2007-ig a teljes megyei tanácsban igazgatta a területet, 2007-ben pedig, Románia uniós csatlakozásának évében átnyergelt a tanács uniós pályázatokat kezelő igazgatóságához. 

 

Eközben a Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetségének munkáját is irányította, a Mediafax szerint pedig fő tevékenysége a helyi közigazgatás működését szabályozó törvények módosításának előkészítése volt. 2000-től elnökölte a Közigazgatásban Dolgozó Informatikusok Országos Egyesületét is.

 

A Konstanca megyei tanács uniós pénzeit egészen 2012-ig kezelte, amikor is Liviu Dragnea, a regionális fejlesztések frissen kinevezett minisztere felhívta Bukarestbe államtitkárnak. 2015-ben beugrott egyenesen Dragnea helyére a bársonyszékbe, aki azért volt kénytelen lemondani miniszteri tisztségéről, mert jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték választási csalás miatt, amit még Traian Băsescu államfő megbuktatásának második kísérlete közben követett el.

 

 

Klaus Iohannis és Sevil Shaaideh az utóbbi hivatali eskütételén a Cotroceni palotában | Fotók: presidency.ro

 

Tökéletes helyettese olyan jól összenőtt a minisztériummal, hogy nem távozott a Ponta-kormány 2015 végi bukásakor, azóta is miniszteri tanácsadóként segíti Vasile Dîncu tárcavezető munkáját a technokrata kormányban. Ez azért jön jól most az újságíróknak, mert legutóbbi vagyonbevallása egészen friss, 2016 novemberében töltötte ki.

 

Töretlen közigazgatási karrierje közben Sevil Shhaideh igyekezett továbbképezni magát: az amerikai kormány nemzetközi segélyszervezetének, az USAID-nek a képzéseit választotta 1995-ben is, amikor közigazgatási szakképesítést szerzett, és 2001-ben is, amikor civilszervezeti vezetővé képezték ki. Mi több, 2003-ban a TUV Institution kurzusa nyomán auditori címet is szerzett. 2007-ben a konstancai Ovidius egyetem üzleti menedzsment mesterképzését végezte el.

 

Vagyonbevallása szerint

1994-ben vásárolt egy 47 négyzetméteres lakást Konstancán, férjének pedig három ingatlana van Szíriában: egy 1993-ban a tengerparti Latakiában vásárolt, 95 négyzetméteres lakás tulajdonrészének fele, egy 2003-ban építeni kezdett, 145 négyzetméteres lakás Damaszkuszban, illetve egy ugyanott 2013-ban vásárolt, 180 négyzetméteres lakás.

 

Sevil Shhaidehnek két cégben volt érdekeltsége, az egyiket idén áprilisban törölték a cégjegyzékből, azaz felszámolták, a másik neve Coremar – cupon gratuit, és vagyonbevallása nem jelöli meg, mekkora a részesedése benne.

 

Három bankszámlája van, mind a hármat 2011-ben nyitotta, egyiken 0 lej, a másik kettőn összesen 600 ezer lej volt idén májusban. Húszezer eurós kölcsönt adott valakinek, miközben 2012-ben kötött 60 ezer lejes bankhitele 2017 novemberében jár le.

 

2015-ben ugyanannyi fizetést kapott a regionális fejlesztési minisztériumtól (összesen 92 548 lejt), mint az EXIM Banktól (92 969 lejt), amiért tagja volt a bank egyik tárcaközi bizottságának.

 

Sevil Shhaideh egészen a mai napig elzárkózott a közösségi média elől, cikkünk írása közben jelent meg az első Facebook-profilja. Eddigi egyetlen bejegyzésében tetteket és eredményeket ígért beszéd helyett, a kommentekben pedig

 

már több idegengyűlölő megjegyzést is kapott.

Sevil Shhaideh tatár származású, Geambec néven született a Szabad Európa Rádió tavaly májusi cikke szerint. Édesanyja a konstancai bábszínházban dolgozott, és annak a Kemal H. Karpat török történészprofesszornak az unokahúga, aki Babadag mellett született, Isztambulban tanult, és Amerikában futott be akadémiai karriert, alkalmanként pedig Jimmy Carternek, illetve Ronald Reagannek magyarázta a közel-keleti eseményeket. Édesapja a konstancai színházban volt fénytechnikus.

 

Sevil Shhaideh muszlim vallású, 2015-ös miniszteri beiktatásán a Koránra helyezett kézzel tette le hivatali esküjét. Romániában mintegy 60 ezer fős török és tatár közösség él, tagjaik Dobrudzsában gyakran kerülnek alprefektusi, alpolgármesteri tisztségbe.

 

Ebben a kontextusban azért számít meglepetésnek, hogy Liviu Dragnea Shhaideht javasolta miniszterelnöknek, mert pártja idegenellenes felhangú, sorosozó kampányt folytatott, maga Dragnea pedig franciás Julien keresztnevét pécézte ki Dacian Cioloș jelenlegi kormányfőnek, és azt sugallta, hogy idegen érdekeket képvisel. Amikor ma ezzel újságírók szembesítették, úgy tett, mintha az etnikumra rákérdező újságíró nem az ő kétszínűségét, hanem Sevil Shhaideh „románságát” kezdte volna ki.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Székelyhon

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS