// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Mit lehet tudni az RMDSZ és a PSD/ALDE együttműködéséről?

// HIRDETÉS

A parlamenti együttműködést szabályozó megállapodás már majdnem elkészült, csak az a kérdés, mikor írják alá.

Majdnem kész az RMDSZ-szel való együttműködést szabályozó megállapodás vázlata, arról kell még megegyezni, hogy mikor írják alá a szerződést – nyilatkozta kedden Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Dragnea elmondta: a PSD és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) képviselői hétfőn találkoztak az RMDSZ küldöttségével, vázolták a megállapodás legfontosabb pontjait, és arra számít, hogy az

legkésőbb szerda reggelig elnyeri végleges formáját.

Kelemen Hunor megerősítette hétfőn, hogy sor került az első találkozóra a PSD és az ALDE képviselőivel, hozzátéve, hogy nem jutottak végleges következtetésre. Az RMDSZ szövetségi elnöke azt is hangsúlyozta,

az esetleges együttműködés kizárólag parlamenti szintű lehet.

Dragnea szerint „nagyon jó megbeszélést folytattak” az RMDSZ küldöttségével, a dokumentum aláírására a PSD elnöke szerint kedd este vagy legkésőbb szerda reggel kerülhet sor.

Korodi Attila, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője a magyar közmédia érdeklődésére megerősítette a PSD-vel folytatott tárgyalások tényét, a készülő megállapodás tartalmáról azonban nem közölt részleteket. „Mi egyértelműen fogalmaztunk, ők is, ebből kell majd valamit összehoznunk. De én azt látom, hogy ha a következő két nap úgy hozza, akkor ebből lesz egy jó megállapodás” – mondta Korodi Attila.

A tervezett parlamenti együttműködés életképességére abból lehet majd következtetni,

napirendre tűzik-e az első fél évben a magyar érdekképviselet számára fontos törvénytervezeteket

– vélekedett az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kedden közölte: félévente megújítandó parlamenti együttműködésről tárgyalnak PSD-vel.„Nekünk az a fontos, hogy a parlament szerepét megerősítve, a politikai döntéseket a parlamentbe visszahozva a választási kampányban tett ígéreteinkből minél többet megvalósítsunk” – magyarázta a közmédiának a szövetség elnöke.Hozzátette: ennek érdekében az RMDSZ-frakció 6,5 százalékához „hozzá kell tenni” további 43-44 százalékot, márpedig az adott helyzetben az 54 százalékkal rendelkező

PSD-ALDE kormányzati többség mutatkozik „nyitottnak és képesnek” arra, hogy a magyar érdekképviseletnek segítsen.

Kelemen Hunor a megújult RMDSZ-frakciók első bukaresti együttes ülése után derűlátóan nyilatkozott a szociálliberális többséggel kezdett tárgyalásokról. Úgy vélekedett: ha néhány kérdést tisztáznak, akkor olyan parlamenti együttműködésben állapodhatnak meg, amely a kisebbségi jogok tekintetében is „biztonságosabb Romániát” eredményezhet. Elmondta: az RMDSZ olyan megállapodást akar elfogadtatni, amely „lefordítja” és

számon kérhetővé teszi az európai nyelvi chartát és kisebbségi keretegyezményt, 

továbbá egyértelműen utal a tanügyi törvényre és a közösségi szimbólumok használatára, hogy ezeket ne lehessen többféleképpen értelmezni. Ennek érdekében egyértelműsítő törvénymódosításokat terveznek, és a – jelenleg hússzázalékos lakosságarányhoz kötött – anyanyelvhasználati küszöb leszállításához is támogatást várnak a parlamenti többségtől.

A PSD-ALDE-koalícióval kötendő megállapodás a minimálbérre, az észak-erdélyi autópályára, a közigazgatásban dolgozók bérére, és a fiatalok támogatására is kiterjed. Kelemen Hunor hozzátette: ha arra a következtetésre jutnának, hogy a megállapodás nem működik, azt fel is lehet majd mondani, de úgy vélekedett: meg kell próbálniuk együttműködni a kormánytöbbséggel

azokért, akik az RMDSZ-re szavaztak, akik a magyar szövetségtől várnak megoldást problémáikra.

Kelemen Hunor korábban egy rögtönzött sajtótájékoztatón elmondta: a megállapodás megkötése előtt az RMDSZ is tudni szeretné, ki lesz a miniszterelnök, mit tartalmaz a kormányprogram, kitér-e és miként a kisebbségekre. Az RMDSZ nem siet, a megállapodás megkötésére lehet, hogy csak az új kormány beiktatása után kerítenek sort – tette hozzá.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro