// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Az igazi berlini merénylő még szabadlábon lehet

// HIRDETÉS

A német rendőrség elismerte, hogy valószínűleg rossz embert fogtak el. További terrortámadások veszélyére figyelmeztetnek.

Továbbra is bizonytalan a hétfő este berlini tömeges gázolás háttere, és akár újabb támadás is történhet – figyelmeztettek a nyomozás vezetői kedden délután a német fővárosban tartott tájékoztatójukon. Peter Frank szövetségi legfőbb ügyész iszlamista háttérre utaló, a júliusi nizzai kamionos terrortámadásra emlékeztető merényletként jellemezte az esetet, és kiemelte: „meg kell barátkozni a gondolattal”, hogy előfordulhat, nem az őrizetbe vett gyanúsított a felelős a 12 halálos áldozatot és 45 – köztük 30 súlyos – sebesültet követelő támadásért.

Azonban egy sor vizsgálati eredmény még nem érkezett meg – tette hozzá. Megjegyezte: a hatóságnak este 23 óráig el kell döntenie, hogy kezdeményezi-e a valószínűleg pakisztáni menedékkérő előzetes letartóztatásba helyezését. Holger Münch, a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) elnöke kiemelte: meglehet, hogy

az igazi tettes szabadlábon van, fegyverrel rendelkezik és társak is segítik.

A gyanúsítottat eddig is ismerték a hatóságok, de nem a terrorcselekmény elkövetésére hajlamos iszlamisták körében tartották számon – mondta. A BKA vezetője hozzátette, hogy a támadásnak ugyan jelentős visszhangja van az interneten, de a biztonsági szervek közös elemző központjában nem bukkantak rá olyan bejegyzésre vagy felvételre, amellyel valaki vagy valamilyen szervezet elkövetőként jelentkezett volna.

Hétfő este 20 óra körül egy lengyel rendszámú kamion belehajtott a német főváros nyugati részének központjában, a Vilmos császár-emléktemplomnál (Kaiser-Wilhelm-Gedächtniskirche) működő szabadtéri karácsonyi vásár vendégeinek tömegébe. A kamion 60-80 métert haladt az egyik leghíresebb berlini karácsonyi vásáron szórakozó tömegben, és a Budapest utcán (Budapester Strasse) állt meg. A vezetőfülkéből holtan kiemelt lengyel férfi a kamion eredeti sofőrje. Lőfegyverrel végeztek vele, a fegyver nem került elő. A gyanúsítottat röviddel a tömeges gázolás után vették őrizetbe szemtanúk bejelentése alapján, a helyszíntől nagyjából másfél kilométerre, a Tiergarten nevű park közepén álló Győzelmi oszlopnál (Siegessäule). 

Az eddigi egyetlen konkrét nyom egy mobiltelefon, amelyet a terhére rótt bűncselekményt tagadó gyanúsított szállásán, egy berlini menekültszálláson foglaltak le, és vizsgálatával még nem végeztek – derült ki Klaus Kandt berlini rendőrfőnök szavaiból.

A Welt forrásai szerint a pakisztáni férfi ruháján sem vérfolt, sem lőpornyom nem volt, valamint többek által megerősített alibivel rendelkezik a támadás idejére.

Eddig hat halálos áldozatot sikerült azonosítani, valamennyien német állampolgárok. A kamion vezetőfülkéjéből holtan kiemelt lengyel férfi halálának körülményeit nem sikerült pontosan feltárni, boncolása még nem ért véget.

Holger Münch aláhúzta, hogy

a terrorfenyegetettség továbbra is magas egész Németországban,

és az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a hétfőihez hasonló esetek után közvetlenül igen jelentős az újabb támadások kockázata.

Klaus Kandt elmondta, hogy a berlini rendőrség állandó riadókészültségben van, azért is, mert nem zárható ki, hogy a városban bujkál a támadó. A rendőrfőnök elutasította azokat a bírálatokat, amelyek szerint nem gondoskodnak megfelelően a karácsonyi vásárok biztonságáról.

Nem  lehet betontorlaszokkal, kordonokkal erődítményt építeni valamennyi vásár köré, és nem is lenne indokolt csak az ilyen rendezvényeket biztosítani, mert a lehetséges „puha célpontok” száma igen nagy, például egy sétálóutcába is be lehet hajtani egy elrabolt kamionnal – közölte.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro