// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Tőkés nem szavazott román pártra

// HIRDETÉS

De akkor kire?

Tőkés László európai parlamenti képviselő már a választások napján világossá tette, hogy nem szavazott az RMDSZ Bihar megyei listáira. A volt püspök akkor így fogalmazott:

„Az erdélyi magyarok még a románoknál is lehetetlenebb helyzetbe kerültek, hiszen számukra az egyetlen választási kínálat a régi egypártrendszer korszakát megtestesítő RMDSZ volt. Következésképpen az erdélyi magyar nem választhatott, hanem legfeljebb – kommunista módon – szavazhatott.

Én magam bihari magyarként nem adhattam szavazatomat a megyei listák korrupt jelöltjeire. Sem a magyar nemzeti önrendelkezés árulóira. A Ceaușescu-diktatúra bukásának évfordulójához közeledve a demokratikus rendszerváltozás lehetséges folytatására szavaztam.”

Talán nem annyira meglepő, ha ezek után akadtak olyanok, akik arra következtettek: Tőkés vagy egy – a demokratikus rendszerváltozást folytató – román pártra, vagy érvénytelenül szavazott.

Az EMNT elnöke azonban szerdán kiadott egy újabb közleményt, a tisztázás szándékával. Nem szokásunk párt- vagy politikusi közleményeket teljes terjedelmükben közölni, de most már tényleg nem tudjuk, hogyan lehet úgy fogalmazni, hogy ne kövessünk el értelmezési hibát.

Tőkés László közleménye:

„A sajtó nyilvánossága révén és fű alatt egyesek rosszhiszeműen azt terjesztik, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke román pártra szavazott a december 11-i választáson.

Sajtóirodánk aznap délután kiadott közleménye – a szavazati jog titkosságának keretei között – eligazítást nyújt ebben a kérdésben.

Kiegészítésképpen magát az érintettet, az RMDSZ volt tiszteletbeli elnökét idézzük: »Nem szavaztam román pártra. Választási lehetőségemet azonban behatárolta az a feloldhatatlan negatív körülmény, hogy bihari szavazópolgárként – jó lelkiismerettel – nem szavazhattam a megyei listák azon bejutó helyen szereplő jelöltjeire, akik a korrupció vádja alatt elítélésére váró Kiss Sándor volt megyei RMDSZ-elnök cinkosaiként, saját püspökségem idején, egyházamat megfosztották a Széchenyi-tervpályázaton az Ady-központ céljaira elnyert 320 millió forintos támogatástól.«

Tőkés László ezúton is felkéri azokat, akiket illet, hogy tartsák tiszteletben a választás szabadságának demokratikus jogát.

Mindezeken túlmenően erdélyi képviselőnk gratulál ahhoz, hogy az RMDSZ nemzetpolitikai viszonylatban Bukaresttől Budapest, a román versenypártoktól pedig a Fidesz–KDNP irányában mozdult el, és ennek jegyében szerzett újabb mandátumokat Románia törvényhozásában.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro