// 2026. november 7., szombat // Rezso

Kövér az MPP tiszteletbeli elnökeként is támogatja a magyar összefogást

// HIRDETÉS

Ezt a Kelemen Hunorral közösen tartott kolozsvári sajtótájékoztatóján nyilatkozta az Országgyűlés elnöke.

Ritka pillanatnak lehettek tanúi az RMDSZ Majális utcai székházában összesereglett újságírók kedden: a háromnapos erdélyi látogatáson lévő Kövér László és Kelemen Hunor közösen buzdítottak a december 11-i romániai parlamenti választáson való részvételre.

A házelnök ugyanis korábban nem fukarkodott a szövetséget illető kritikákkal, és Kelemen is bírálta már a magyar kormánypártok erdélyi magyar ügyekbe való beavatkozását – személyesen Kövért is.

Kövér elmondta: eredményesnek tartja erdélyi körútját, úgy érzi, sikerült megfelelőképpen érvelni a  romániai magyar pártok összefogása mellett. A szavazás mindig fontos, mert legalább négy évre eldönti az ország sorsát, de

az idei választásnak különösen nagy a tétje,

mert ahhoz, hogy az erdélyi magyarság megvédhesse az egyre több alkalommal sérülő jogait, ahhoz minél erősebb bukaresti parlamenti képviseletre van szükség – ezért a magyar kormánytöbbség, a Fidesz-KDNP támogatja az RMDSZ és az MPP összefogását. Ő a Magyar Polgári Párt tiszteletbeli elnökeként is azt szorgalmazta, hogy az erdélyi magyar közéleti szereplők üljenek tárgyalóasztalhoz és fogjanak össze – ez pedig azzal, hogy a polgáriak képviselői az RMDSZ listáin indulnak a választáson, megvalósult.

Kövér reményét fejezte ki, miszerint az erős magyar képviselet ahhoz is hozzájárul majd december 11. után, hogy a Románia és Magyarország közötti, jelenleg nem túl jó kapcsolatok megváltozzanak.

Kelemen Hunor azt hangsúlyozta, hogy

az RMDSZ politikájában változás állt be:

egyrészt azért, mert sikeresen megújult, hiszen soha ennyi új név nem volt a jelöltlistáin, másrészt pedig mert a Fidesszel való, korábban nem túl szoros együttműködés néhány éve megerősödött.

A magyar házelnök az őt az RMDSZ melletti kampányolás miatt ért székelyudvarhelyi bírálatokkal kapcsolatban elmondta: Udvarhely speciális hely, mert ott az MPP nem az RMDSZ-szel, hanem az EMNP-vel fogott össze, de szerinte az új városvezetésnek is szüksége lesz a bukaresti képviselet támogatására. Úgy véli, a kritikák ellenére a többség kifejezetten örül az összefogásnak, mert

az erős parlamenti jelenlét minden magyarnak érdeke.

Arra a felvetésre, hogy az erdélyi magyaroknak nemcsak a bukaresti, hanem a budapesti parlamentben is szüksége lenne képviseletre, azt válaszolta: az Országgyűlésben a magyar állampolgárok vannak képviselve, és bár ő nem volt azonos állásponton a többséggel a választójogi törvény végleges formáját illetően, elfogadhatónak tartja a jelenlegi szabályozást.

Az orosz titkosszolgálat és magyar szélsőjobboldali csoportok közti feltételezett kapcsolatra vonatkozó kérdésre Kövér leszögezte: bár pontos információik egyelőre nincsenek, de a magyar kormány nem tűr semmilyen neonáci mozgolódást, és azt sem, hogy külföldről manipulálják őket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro