// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Rövidebb büntetés jár, ha túlzsúfolt a börtön

// HIRDETÉS

Így próbálja elkerülni az állam, hogy kártérítést kelljen fizetnie az embertelen állapotok miatt.

Az embertelen körülmények között raboskodó romániai elítéltek büntetésének lerövidítéséről fogadott el törvénytervezetet szerdán a kormány.

A tervezet szerint minden elítéltnek, akit olyan közös cellában tartanak fogva, ahol nem jut legalább 3 négyzetméter egy rabra, harminc naponként három nappal rövidülne a büntetése. A büntetés - olasz mintára történő - lerövidítését nem kell majd külön kérvényezniük az érintett raboknak: erről a fogvatartási körülményeket vizsgáló bizottságok jelentése alapján döntenének a törvény hatályba lépését követő két hónapon belül a büntetés-végrehajtási intézetek.

Júliusban több romániai börtönben napokig éhségsztrájkot folytattak a rabok arra panaszkodva, hogy embertelen, megalázó körülmények között tartják fogva őket. Az elítéltek által követelt közkegyelem helyett dolgozták ki az igazságügyi tárcánál a szerdán elfogadott törvénytervezetet, amelyről már a decemberben megválasztandó új parlamentnek kell döntenie.

A minisztérium honlapján közzétett tervezet indoklása szerint az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egy modellként szolgáló, úgynevezett pilótaítéletet hozott 2012-ben Románia ellen, ami azt jelenti, hogy a többi háromezer hasonló ügyben automatikusan a román állam ellen fog dönteni, ha Bukarest záros határidőn belül nem javít a börtöneiben uralkodó siralmas állapotokon.

Az ombudsman tavalyi jelentése szerint a romániai büntetés-végrehajtási intézetekben még mindig a szükségesnél kilencezerrel kevesebb férőhely van. A zsúfoltság mellett az ombudsman jelentése a higiéniai, egészségügyi és élelmezési hiányosságokra is rávilágított.

Romániában mintegy 30 ezer elítéltet tartanak fogva az ország 45 börtönében, és túlnyomó többségük életkörülményei nem felelnek meg az EJEB által előírt szabványoknak. A most kidolgozott törvényt ideiglenes megoldásnak szánják, amely 2022 végéig maradna érvényben, azzal a feltétellel, hogy addig sikerül elegendő hellyel bővíteni a kapacitását.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro