Mondta a japán miniszterelnök első találkozójukat követően.
Abe Sindzó japán kormányfő megbízható vezetőnek tartja a múlt héten megválasztott amerikai elnököt, Donald Trumpot.
A miniszterelnök azt követően nyilatkozott így, hogy csütörtökön délután mintegy másfél órás megbeszélést folytatott a leendő elnökkel a New York-i Trump-toronyban.
A megbeszélést japán kérésre tartották: Abe Peruba tart, az ázsiai-csendes-óceáni csúcsértekezletre, s útját megszakítva állt meg New Yorkban. Személyesen is találkozni akart Trumppal, hogy felmérje: az elnökválasztási kampányban hangoztatottak valóban irányváltást jelenthetnek-e az amerikai Ázsia-politikában.
Az eszmecsere után Abe Sindzó nem kívánt a részletekről beszélni, mondván, hogy nem hivatalos, hanem csak informális tárgyalásról volt szó, de azt leszögezte: komoly emberként ismerte meg Donald Trumpot, akivel kialakítható kölcsönös bizalmon alapuló viszony.
„A megbeszélések bizonyossá tettek engem abban, hogy felépíthető a bizalmi viszony" - fogalmazott újságíróknak a japán kormányfő. Donald Trumpot megbízható vezetőnek, a beszélgetést pedig „őszintének" és „meleg légkörűnek" nevezte, s leszögezte, hogy politikai szövetségek nem működhetnek bizalom nélkül.
Abe Sindzó kitért arra, hogy megállapodott a megválasztott elnökkel egy újabb találkozóban is, amikor mód és idő lesz a „mélyebb és szélesebb körű" eszmecserére. Arról azonban nem szólt, hogy erre mikor kerülhet sor. Tokióban azonban Aszó Taró pénzügyminiszter újságíróknak arról beszélt, hogy Japán szeretné még a januári elnöki beiktatás előtt megtartani a következő eszmecserét, jelezve ezzel, hogy az ország számára életfontosságú az Egyesült Államokhoz fűződő viszony.

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.