// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Megálljt parancsolnak az Ubernek Kolozsváron is

// HIRDETÉS

Négy hónapig tartott az Uber diadalútja: a bíróság első fokon kitiltotta Kolozsvárról.

Négy hónappal azután, hogy megjelent Kolozsváron, a törvényszék kitiltotta az Ubert a város területéről. A taxisok szövetsége illojális konkurencia miatt perelte be az utazásmegosztó szolgáltatást nyújtó céget, és amíg a per le nem zárul, addig az uberező sofőrök kénytelenek felfüggeszteni a tevékenységüket.

A taxisokat képviselő ügyvédi iroda az első sikerként könyveli el az Uber tegnap (november 16-án) életbe lépett kolozsvári felfüggesztését. Szerintük ez is igazolja, hogy a szolgáltatás sérti az érvényben lévő törvényeket. A bíróság döntése azonban nem jogerős, öt napon belül fellebbezhető. Az Uberező sofőrök a Ziua de Cluj-nak azt nyilatkozták, hogy csak a sajtóból értesültek a perről, ezért addig folytatják a személyszállítást, ameddig hivatalos értesítést nem kapnak a tiltásról. Ugyanakkor közölték, élni fognak a fellebbezés jogával. Annál is inkább, mivel óriási az érdeklődés a szolgáltatás iránt: Kolozsváron mintegy tízezren használják a mobilalkalmazást.

Az utazni vágyók és az autójukat megosztani kívánó sofőrök között kapcsolatot teremtő mobilalkalmazás augusztus 4-én, az Untold fesztiválra időzítve jelent meg Kolozsváron. A taxisok nem fogadták tárt karokkal a konkurenciát, alig négy nap elteltével üzentek hadat a cégnek. Kolozsvár egyébként a második romániai város Bukarest után, ahol a 2009-ben az Egyesült Államokban alapított Uber megjelent. A napokban rajtol Brassóban is.

Az Uber jogi helyzete nemcsak itthon, de szerte a világban rendezetlen, mivel a globális techcégekhez hasonlóan optimalizálja az adózását. Több városból kipenderítették a céget, Magyarországról éppen a Kolozsváron való megjelenésével egy időben tiltották ki, miután nem sikerült megnyugtatóan rendezni az adófizetéssel és az Uberrel munkakapcsolatban álló sofőrök státusával kapcsolatos problémákat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro