Brüsszelben is szeretnének együttműködni az új elnökkel, sőt meg is hívták az öreg kontinensre, bár elég fogcsikorgatva gratuláltak az eredményhez.
Az Európai Unió főbb intézményeinek vezetői, valamint a NATO főtitkára is gratulált szerda reggel Donald Trumpnak az amerikai elnökválasztáson aratott győzelméhez.
közös levélben gratulált a republikánus párti elnökjelöltnek. Hangsúlyozták, az Európai Unió és az Egyesült Államok stratégiai partnersége a szabadság, az emberi jogok, a demokrácia és a piacgazdaságba vetett hit értékein alapszik, és ezt az együttműködést még erősebbre kell fűzni a közös kihívások kezelése érdekében.
Kiemelték, a felek évek óta a béke megőrzésén, illetve polgáraik és az egész világ jólétének növelésén fáradoznak. Az olyan kihívásokkal, mint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, az Ukrajna területi egységét veszélyeztető konfliktus, a klímaváltozás és a migráció, kizárólag szoros együttműködéssel lehetséges megbirkózni – közölték.
A levélben emellett meghívták Trumpot Európába, mint írták, az EU-Egyesült Államok csúcstalálkozóra a lehető leghamarabb sort kellene keríteni a következő négy év közös munkájának feltérképezése céljából.
szerint az ingatlanmilliárdosnak „nyomasztó feladata”, hogy most, a kampányt követően egyesítse a megosztott nemzetet. Kijelentette, hogy az elnökválasztás eredménye várhatóan megnehezíti az együttműködést az Európai Unió és az Egyesült Államok között, Trump azonban szabad választásokon győzedelmeskedett, így „megérdemli az uniós intézmények teljes tiszteletét”.
Hozzátette, hogy a Trump által korábban tett, „aggodalmat keltő” kijelentéseket remélhetőleg felváltja az „ésszerű együttműködés”.
azt írta Twitter-üzenetében, hogy „az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok mélyebbek bármilyen politikai változásnál. Továbbra is együtt fogunk dolgozni, újra felfedezzük Európa erejét”.
is gratulált Donald Trumpnak a választási győzelme alkalmából. Az észak-atlanti szövetség vezetője az MTI brüsszeli irodájához is eljuttatott közleményében hangsúlyozta, a hibrid hadviselés, a kibertámadások, valamint a terrorfenyegetettség korszakában „kihívásokkal teli biztonsági környezettel kell szembenézni”, amelyben „az amerikai vezető szerep fontosabb, mint valaha”.
is reagáltak Trump győzelmére, imígyen:
Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője szerint világos az elnökválasztás üzenete: Európának magabiztosabbnak kell lennie, és több felelősséget kell vállalnia. „Újabb ébresztő ez az európai politikai kultúra számára. Komolyabban kell vennünk az emberek aggodalmait és félelmeit (...), nem szabad átengedni a terepet a radikális erőknek” – közölte.
Gianni Pittella, a szociáldemokrata képviselőcsoport vezetője arról beszélt, hogy ugyan tiszteletben kell tartani az amerikaiak döntését, de szomorú nap ez az egész világ számára. Az olasz politikus úgy fogalmazott a közleményében, hogy Donald Trump a „társadalmainkat mélyen megfertőző vírus kifejeződése”.
Guy Verhofstadt liberális frakcióvezetője azon véleményének adott hangot, hogy nem lehet megbízható szövetségesként tekinteni Trumpra, az EU-nak ezért mielőbb meg kell szüntetnie a Washingtontól való függőséget.
kifejezte reményét, hogy a megválasztott amerikai elnökkel együtt tud majd működni abban, hogy kivezessék az orosz-amerikai kapcsolatokat a válság állapotából, megoldják a nemzetközi politika aktuális kérdéseit, és hatékony válaszokat találjanak a globális biztonság elleni kihívásokra.
Az orosz elnök a nap folyamán, egy nagyköveti megbízólevél-átadási szertartáson kijelentette: Oroszország meghallotta Trump kijelentéseit arról, hogy kész a kapcsolatok helyreállítására, bár tudatában van a nehézségének. Hangsúlyozta, hogy a kétoldalú viszony lefokozódása nem Moszkva hibájából következett be.
Trump kampánynyilatkozataiban egyebek között az országát szilárd ellenőrzése alatt tartó, „igazi vezetőként” jellemezte Putyint, aki, mint mondta, sokkal népszerűbb hazájában, mint Obama, és 100 százalékos támogatásáról biztosította az orosz elnököt az Iszlám Állam terrorszervezet elleni szíriai fellépésében.
gratuláló sajtónyilatkozatában kiemelte: Németországnak az Európai Unión kívül az Egyesült Államokkal van a „legmélyebb kapcsolata”.
A két országot értékek kötik össze: „a demokrácia, a szabadság, és az ember jogainak és méltóságának tisztelete, függetlenül származástól, bőrszíntől, vallástól, nemtől, szexuális orientációtól vagy politikai meggyőződéstől”.
Hozzátette, hogy „ezen értékek alapján szoros együttműködést” ajánl az Egyesült Államok következő elnökének, Donald Trumpnak.
A partneri kapcsolat az Egyesült Államokkal „a német külpolitika egyik alapköve, és az is marad”. Együtt kell megküzdeni a kor nagy kihívásaival, közösen kell tenni a társadalmi és gazdasági jólétért, az előrelátó klímapolitikáért, harcolni a terrorizmus, a szegénység és a betegségek ellen, a szabadságért és a békéért Németországban, Európában és a világban – mondta Angela Merkel.
gratulált ugyan Donald Trumpnak, de arra figyelmeztetett, hogy az eredmény „bizonytalan időszakot” nyit, ezért Európának egységesnek kell lennie.
Hollande jelezte, hogy „Egyesült Államok elsőszámú partnert jelent Franciaországnak, de jelenleg a béke, a terrorizmus elleni harc, a közel-keleti helyzet, a gazdasági kapcsolatok és a Föld megőrzése a tét”.
„Mindezen témákban késedelem nélkül tárgyalásokat kezdeményezek az új amerikai kormányzattal” – hangsúlyozta a francia elnök. „De éberséggel és őszinte hangom teszem, mert Donald Trumpnak az amerikai kampány alatt megfogalmazott bizonyos álláspontjait szembesíteni kell azokkal az értékekkel és érdekekkel, amelyeket osztunk az Egyesült Államokkal” – tette hozzá.
államtitkára, Pietro Parolin is gratulált a Szentszék nevében Trumpnak, és elmondta: imádkozni fognak azért, hogy Isten „megvilágosítsa” és támogassa az új elnököt országa és a világ szolgálatában.
Ferenc pápa korábban egy nyilatkozatában arra utalt, hogy Trump „nem keresztény” a migrációval kapcsolatos nézetei miatt. A szentatya szóvivője később azt nyilatkozta, hogy a pápának nem állt szándékában támadni a republikánus jelöltet.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.
Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.
További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.
További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.
… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.
… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.