// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Fellélegezhet Clinton, nem indul eljárás ellene

// HIRDETÉS

Továbbra sem találtak problémás e-mailt.

Nem indul bűnvádi eljárás Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje ellen az újabb e-mailek miatt - jelentette be vasárnap meglehetősen váratlanul James Comey, az FBI igazgatója. A szövetségi nyomozó iroda vezetője az amerikai kongresszus tagjainak küldött levelében tudatta, hogy az FBI éjt nappallá téve elemezte a levélözönt, és ennek alapján arra jutott, hogy fenntartja júliusban hozott döntését, miszerint nem javasol vádemelést a demokrata párti elnökjelölt ellen, a vizsgálat szerint a levelezés nem szolgál alappal arra, hogy eljárás induljon.

Clinton kampánystábja üdvözölte a döntést.

Donald Trump, a republikánusok elnökjelöltje – bár nem sokkal minnesotai kortesbeszéde előtt már értesült Comey leveléről -, nem tért ki rá mondandójában, mi több, változatlanul azt hajtogatta, hogy Clintonra hosszú vizsgálat vár, és eleve nem lett volna szabad engedni, hogy induljon az elnökségért.

Comey – rövid levelében – azt írta: „Átnéztük Hillary Clinton teljes kommunikációját külügyminisztersége idejéből, és nem változott júliusban közölt álláspontunk.”

Az FBI igazgatója október 28-án jelentette be az újabb e-mailvizsgálatot, ami erősen kihatott az elnökjelöltek versengésére. Clinton addigra már biztos befutónak tűnt, ám a bejelentés feljebb hozta Trumpot, és jóval szorosabbá tette a viadalt.

Nancy Pelosi, a képviselőház kisebbségben lévő demokrata csoportjának vezetője úgy fogalmazott, hogy az FBI vizsgálódásának mostani eredménye „végre bezárathatja a republikánusoknak ezt a mutatványos bódéját”.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro