// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Forszírozza a PSD a melegházasság elleni népszavazást

// HIRDETÉS

Hátha sikerül a választásokkal egyszerre megrendezni.

A bukaresti parlament legerősebb frakciójával rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) törvénytervezetet nyújtott be a szenátushoz a melegházasság elleni népszavazás megszervezéséről, annak reményében, hogy a referendumot a december 11-i parlamenti választásokkal egyszerre lehet lebonyolítani.

Mint ismeretes, a Koalíció a családért nevű, a többségi román ortodox egyházhoz közel álló civil szervezet a többi keresztény egyház támogatásával több mint hárommillió támogató aláírást gyűjtött össze ahhoz a polgári kezdeményezéshez, amelyben azt követelik, hogy az alkotmány „egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságaként" határozza meg a családot (a jelenlegi alkotmány „házastársakat" említ).

Az alkotmánymódosító törvénytervezet kedvező véleményezést kapott a szenátus szakbizottságaiban, hatályba lépéséhez mind a szenátus, mind a képviselőház plénumának kétharmados többséggel kell elfogadnia, majd érvényes és eredményes népszavazásnak kell megerősítenie. A referendumot az alkotmánymódosító törvény parlamenti elfogadásától számított 30 napon belül, egy különleges törvény alapján kell kiírni.
A HotNews úgy tudja, hogy a PSD törvénytervezete a 30 napos időszak utolsó vasárnapjára írná ki a népszavazást, így - ha sikerül jól időzíteniük az alkotmánymódosításról szóló parlamenti szavazást - a referendum a december 11-i parlamenti választások napjára eshet. A portál szerint a PSD arra számít, hogy a melegházasság-ellenes közhangulat nagyobb részvételt eredményez, ami a nagy pártoknak kedvez, és kérdésessé teszi a kisebb pártok bejutását a parlamentbe, továbbá hátrányosan érintené az RMDSZ-t is.

A PSD-nek ez a kampánytéma akkor is növelheti támogatottságát a melegházasságot ellenző többség körében, ha a jobboldali pártok vagy az államfő esetleges ellenkezése miatt nem sikerül mindkét voksolást december 11-re időzíteni. Klaus Iohannis államfő ugyanis „vallási fanatizmust" emlegetett az alkotmánymódosító kezdeményezés - tőle állásfoglalást követelő - aktivistáival kapcsolatban, ezzel újabb támadási felületet nyitott politikai ellenfelei számára.

„Én vallási fanatikus vagyok. Hagyománytisztelő ember vagyok, ortodox keresztény, aki szerint a családot egy férfi és egy nő, illetve - ha az Isten is úgy akarja - gyerekek alkotják. Ha ezért vallási fanatikusnak minősülök, hát vállalom" - jelentette ki az államfő megjegyzésére utalva Liviu Dragnea, a PSD elnöke.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro