// 2026. november 7., szombat // Rezso

Emléktáblát kapott a Himalájában Erőss Zsolt

// HIRDETÉS

Egy, a Kancsendzönga lábánál álló buddhista kolostorban.

Négy gyergyószentmiklósi hegymászó egy - a Kancsendzönga csúcs lábánál álló - buddhista kolostorban emléktáblát állított a hegyen 2013-ban elhunyt Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászónak - írta szerdai számában a Krónika napilap.

A gyergyói hegymászók azt követően számoltak be élményeikről, hogy hétfőn este hazaérkeztek az emléktúráról. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület országos és gyergyói szervezetének felkérésére járták be a Kancsendzönga alaptáboráig vezető utat, amelyen három évvel ezelőtt Erőss Zsolt és Kiss Péter is haladt. A táblaállítók 188 kilométert tettek meg gyalog.

A helybéliek felajánlását elfogadva, buddhista szertartás szerint helyezték el a két hegymászó arcképét is megjelenítő márványtáblákat a Kancsendzönga felé vezető úton legmagasabban fekvő kolostorban, egy Sherpa Gaun nevű faluban. Elmondták, hogy a faluba bármely jó egészségnek örvendő ember eljuthat, így a kolostor akár zarándokhellyé is válhat.

Köllő Zsolt, az emléktúra vezetője felidézte: amikor megérkeztek a Kancsendzönga lábához, nagy volt a csend, csak a szél lobogtatta az imazászlókat, a látvánnyal pedig nem lehetett betelni. „Mély hálaérzet tört fel belőlem, amely köszönettel és könnyekkel párosult, majd közösen imádkoztunk Erőss Zsolt és Kiss Péter lelki nyugalmáért, hiszen ez a hely az ő sírhelyük" - idézte a Krónika Köllőt.

Fülöp László arról számolt be, hogy több olyan emberrel találkoztak, akik - látva kabátjukon Erőss Zsolt képét - felismerték a magyar hegymászót, és mosolyogtak. Sokan nem is tudták, hogy meghalt. „Az egyik házigazda hölgy azt is elmondta, nála is megálltak egy teára, úgy, mint mi" - idézte Fülöp László.

A Csíkszeredában született, Gyergyószentmiklóson felnőtt Erőss Zsolt a gyergyói hegyekben tanult meg sziklát mászni. A minden idők legeredményesebbnek tekintett magyar hegymászója, Kiss Péterrel 2013. május 20-án tűnt el a Himalájában, miután megmászták a Nepál és India határán található, 8586 méteres Kancsendzöngát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro