Kövér László arra buzdított, hogy az RMDSZ-MPP listát támogassák.
Állásfoglalásban kérte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a székely közösséget, hogy a decemberben tartandó romániai parlamenti választásokon „olyan képviselőket válasszanak, akik elkötelezettek Székelyföld autonómiája iránt, és hajlandók is cselekedni érte".
Az állásfoglalást élénk vita után 59 támogató és 28 ellenszavazattal, tíz tartózkodás mellett fogadta el a tanács szerda este Marosvásárhelyen tartott küldöttgyűlése.
A küldöttgyűlés elején Farkas Balázs csíkszeredai konzul olvasta fel Kövér Lászlónak az SZNT-hez címezett levelét. Ebben az Országgyűlés elnöke arra kérte a tanácsot, hogy mozgósítsa a romániai parlamenti választásokon való részvételre Székelyföld népét, és
Az MPP tiszteletbeli elnöki tisztségét is betöltő Kövér László arra kérte az SZNT-t, hogy „ne essen kamaszbetegségbe", emelkedjen felül a korábbi vélt vagy valós sérelmein, és előlegezzen bizalmat a román törvényhozásba küldendő magyar képviselőknek.
Kövér László levelében nyomatékosította, hogy a székelyföldi területi autonómia és a román nép által az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban megígért teljes nemzeti szabadság „lenne az orvosság" a Romániában felhalmozódott magyar vonatkozású bajokra.
Az erdélyi magyar politikai szervezetek összefogásának, közös fellépésének a szükségességéről beszélt a küldöttgyűlés előtt Szili Katalin miniszterelnöki megbízott is.
- jelentette ki az Országgyűlés volt elnöke.
Elnöki beszámolójában Izsák Balázs a székely diplomácia megerősítéséről, és az autonómiatüntetésen való részvételük miatt meghurcolt székelyek védelmében folytatott sikeres perekről számolt be. Elmondta, eddig minden olyan pert megnyertek, amelyet az idei székely szabadság napján tartott marosvásárhelyi tüntetés megbírságolt résztvevői védelmében indítottak, és amelyben már ítélet született.
Az SZNT elnöke bejelentette: október 18-án Magyarország kormánya ismét belépett az Európai Unió luxemburgi bíróságán immár másodfokon zajló perbe, amelyet a nemzeti régiókra vonatkozó polgári kezdeményezésük bejegyzésének az elutasítása miatt indítottak az Európai Bizottság ellen.
A küldöttgyűlés elfogadta azt a nyílt levelet, amelyet az SZNT a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) főügyészének címezett. A dokumentumban a tanács sérelmezte, hogy a kézdivásárhelyi állítólagos merényletkísérlet vádiratában az ügyészség negatív színben tünteti fel az SZNT-t,
Az SZNT leszögezte, hogy nem állt kapcsolatban sem az eljárás során meggyanúsított személyekkel, sem a feltételezett cselekménnyel, elítél minden erőszakos cselekményt vagy erőszakkal való fenyegetést, és csakis alkotmányos, demokratikus eszközökkel kívánja elérni Székelyföld területi autonómiáját.
A küldöttgyűlés döntött arról, hogy változatlan formában fenntartja a 2004-ben elfogadott autonómiastatútumát. A szövegnek csak olyan formai változtatásait tartja megengedetteknek, amelyeket a törvényekben beállt változások tesznek indokolttá.
Az SZNT küldöttgyűlése egy olyan állásfoglalást is elfogadott, amelyben a román hatóságoknak a székely zászló elleni intézkedéseit részletezi, és azzal a kéréssel fordult a népek közötti barátság, a béke és a stabilitás iránt elkötelezett emberekhez, hogy az üldözött székely zászló védelmében fejezzék ki együttérzésüket a székelyekkel, „ezzel is segítve Romániát, hogy szakítson a kommunista múlttal, a diktatúra gyakorlatával, és megtalálja az utat a demokrácia felé" - olvasható az állásfoglalásban.
Izsák Balázs elmondta, a székely zászlóról elfogadott állásfoglalás angol változatát eljuttatják a bukaresti külképviseletekhez és a nemzetközi szervezetekhez.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.