// 2026. november 3., kedd // Győző

EMNP: kettős mércét alkalmaz az RMDSZ

// HIRDETÉS

Mivel négy éve hallgatott, amikor a Néppárt plakátjait levették.

Mártírnak tünteti fel magát az RMDSZ a kolozsvári óriásplakátjai levétele után, miközben négy évvel ezelőtt „cinkosul hallgatott” – közölte szerdán Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kolozsvári szervezetének elnöke.

„Ez úton is emlékeztetnem kell az RMDSZ vezetőit arra, hogy 2012 májusában és novemberében az Erdélyi Magyar Néppárt által kihelyezett, a kétnyelvűséget és az autonómiát – nem pedig egy visszatetsző választási szlogent – hirdető óriásplakátokat a hatóságok egy nap alatt eltávolítottak. 2015 nyarán Kolozsvár Városi Tanácsa – melyben az RMDSZ képviselői is helyet foglaltak – még csak nem is engedte kihelyezni az autonómiát népszerűsítő óriásbannert. 2016 januárjában a szintén kétnyelvűséget hirdető plakátunkat kevesebb mint egy nap alatt sikerült eltüntetniük.” – írja közleményében Fancsali.

Ezekben az esetekben az RMDSZ nem állt ki a magyar közösség mellett, hanem „a központosított román államhatalmat kiszolgálva – mely ellen az óriásplakátokon most oly vehemensen ágált – cinkos módon hallgatott”.

Fancsali azt írja: elítélik a szólásszabadság megsértését, de azt is kiemeli, hogy ezeknek a történéseknek nem az RMDSZ, hanem a magyar közösség az áldozata.

„Az általuk plakátokon hirdetett elvekkel egyetértünk, a decentralizációs folyamatot támogatjuk, a történelmi régiók megerősítését a kezdetektől szorgalmazzuk, ugyanakkor elutasítjuk, hogy az RMDSZ e fontos elveket kompromittálja és – az autonómiához hasonlóan – egyszerű választási szlogenekké téve elhiteltelenítse” – olvasható a közleményben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro