Az adóhatóság korábbi elnöke, Sebastian Bodu kerülhet fel a szövetség listájára.
Az RMDSZ Konstanca megyei képviselőjelöltje lehet Sebastian Bodu európai parlamenti képviselő, az adóhatóság (ANAF) korábbi elnöke. Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Krónikának nyilatkozva megerősítette: tárgyalnak Boduval.
Sebastian Bodunak az RMDSZ színeiben való esetleges szerepeltetéséről bukaresti lapok és hírügynökségek számoltak be meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Az Adevărul napilap úgy tudja, hogy a politikus a szövetség képviselőházi jelöltlistáját vezetné Konstanca megyében, tekintve, hogy a 45 éves Bodu a tengerparti városban született.
Szabó Ödön bihari parlamenti képviselő a lapnak úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nem született végleges döntés az ügyben. Amúgy Szabó szerint az RMDSZ kész román nemzetiségű jelölteket támogatni, ha ezek felvállalják a szövetség által képviselt elveket és értékeket.
Sebastian Bodu szerdán a Krónika megkeresésére leszögezte: egyelőre semmilyen formában nem kívánja kommentálni az esetleges indulásáról szóló sajtóhíreket.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke a lapnak megerősítette, valóban tárgyalnak arról, hogy Sebastian Bodu a szövetség Konstanca megyei képviselőjelölt-listájának élén méretkezzen meg a parlamenti választáson. Erről a szövetség elnöksége várhatóan a hét második felében fog végleges döntést hozni. „Úgy gondoljuk, hogy Sebastian Bodu egy olyan rutinos politikus, aki tiszteli az RMDSZ értékrendjét, a karrierje során soha nem volt olyan nyilatkozata, amiben kifogást találnánk. Az országos adhatóság (ANAF) volt elnökeként komoly tapasztalatra tett szert, és úgy gondoljuk, hogy a kampányban gazdasági vonatkozású témákat tud majd képviselni, elsősorban a kis- és középvállalkozókat tudja megszólítani" – mondta el Kovács Péter.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.