// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Az orosz és szíriai gépek nem támadják Aleppót 8 és 16 óra között

// HIRDETÉS

Mi is az a „humanitárius szünet” a légitámadásokban?

Az orosz és a szíriai harci gépek kedden reggel kilenc órakor felfüggesztették az aleppói légitámadásokat – jelentette be az orosz védelmi miniszter Moszkvában.

A támadásokat azért függesztették fel, hogy előkészíthessék a humanitárius folyosók október 20-i megnyitását – mondta Szergej Sojgu.

A miniszter egyúttal azt is bejelentette, hogy orosz katonai szakértők érkeztek Genfbe, ahol szerdától több ország képviselői megbeszéléseket kezdenek arról, hogyan lehetne a mérsékelt ellenzék fegyvereseit elkülöníteni a terroristáktól, és kivonni őket Aleppóból.

Mi az a „humanitárius szünet”?

Az orosz légierő és a szíriai hadsereg csütörtökön reggel nyolc és délután négy óra között „humanitárius szünetet” tart, hogy az ellenzéki fegyveresek és a civilek biztonságosan elhagyhassák Aleppót, és átjuthassanak a lázadók kezén lévő, szomszédos Idlíb tartományba – közölte már korábban Moszkva.

„Ebben az időszakban az orosz légierő és a szíriai kormányerők leállítják a légicsapásokat és a más fegyverekből való tüzelést” – jelentette ki Szergej Rudszkoj altábornagy, az orosz vezérkar műveleti főosztályának vezetője.

A tábornok a városból távozó civileknek teljes körű biztonságot, orvosi ellátást és ideiglenes szállást ígért. Mint mondta, az orosz fél a humanitárius szervezetek első kérésére bármikor kész beszüntetni a tüzelést, és biztosítani azt, hogy Aleppóba egészségügyi szakemberek juthassanak be, valamint hogy evakuálják onnan a betegeket és sebesülteket.

Rudszkoj azt is közölte, hogy szeptember eleje óta Aleppó nyugati, a szíriai kormányerők által ellenőrzött részében több mint 130 gyerek vesztette életét annak következtében, hogy a kormányellenes fegyveresek szisztematikusan lövik az iskolákat, a mecseteket és a piacokat.

Az ENSZ által közölt becslés szerint Aleppó keleti negyedeiben mintegy 8 ezer kormányellenes harcos van, akik közül mintegy 900-an az an-Núszra Front elnevezésű terrorszervezet tagjai.

Az EU szerint Moszkva szándékosan irtja a civileket Aleppóban

Hétfőn az uniós külügyminiszterek elítélték az orosz és szíriai kormányerők aleppói bombázását. Luxembourgi tanácskozásukon a miniszterek úgy ítélték meg, hogy Moszkva szándékosan támadott meg kórházakat és vette célba a civil lakosságot.

A tanácskozásról kiadott zárónyilatkozatban a külügyminiszterek kijelentették, hogy a szíriai rezsim és orosz szövetségese aránytalan intenzitással és mértékben bombázza Aleppót.

A kórházak, az egészségügyi személyzet, az iskolák és az alapvető infrastruktúra szándékos és célzott támadása kimerítheti a háborús bűnök elkövetésének fogalmát – hangsúlyozták a politikusok.

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerint az uniós miniszterek felszólították Oroszországot és Damaszkuszt, hogy hagyjanak fel Aleppó bombázásával és biztosítsák a humanitárius segélyszállítmányok eljutását az ostromlott városba.

Az uniós külügyi tanács egyébként úgy határozott,

nem hoz elmarasztaló intézkedéseket Moszkva ellen,

ugyanakkor a meglévők mellett újabb szankciókat vezet be Damaszkusz esetében. Az emberi jogok megsértése, a civilek ellen irányuló támadások és vegyi fegyverek bevetésének bizonyított használata miatt a miniszterek megerősítették a több mint 200 embert, köztük Bassár el-Aszad szíriai elnököz közel álló magas rangú képviselőket, valamint 70 céget és szervezetet érintő utazási tilalmat és pénzeszközök befagyasztását.

A miniszterek kimondták, mindazon felelősöknek, akik megsértették a nemzetközi jogokat, különös tekintettel az emberiség ellenes és háborús bűnnek számító emberi jogokra, valamint a vallási, etnikai csoportok és más kisebbségek ellen bűncselekményeket elkövetettek el, bíróság elő kell állniuk.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro