// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Bíróság elé állhat a függetlenséget akaró volt katalán elnök

// HIRDETÉS

Madrid nagyon visszafogná a katalánok önrendelkezési törekvéseit. Ismerős a helyzet?

Bíróság elé kell állnia Artur Mas volt katalán elnöknek, amiért 2014 november 9-én, a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztő határozata ellenére, függetlenségi népszavazást tartottak Katalóniában - közölte döntését a katalán legfelsőbb bíróság csütörtökön Barcelonában.

A politikusnak polgári engedetlenség és hatalommal való visszaélés miatt kell felelnie, amiért 10 évre eltilthatják közhivatal viselésétől.

A bíróság ugyanakkor elutasította a közpénzek hűtlen kezelésének vádját, amely háromtól hat évig terjedő börtönbüntetést vonna maga után.

A volt katalán elnök egykori helyettesének, Joana Orteganak és Irene Rigau volt regionális oktatásügyi miniszternek is bíróság elé kell állnia, amiért közreműködtek a referendum megrendezésében.

Artur Mas azzal hirdette meg a népszavazást két évvel ezelőtt, hogy a katalán népnek joga van saját sorsáról dönteni. A spanyol kormány azonban azzal érvelt, hogy az sérti a spanyol nép szuverenitását, a katalán függetlenségről csak országos referendumot lehet tartani, amit viszont a katalán vezetés utasított el.

Az alkotmánybíróság felfüggesztette a népszavazás megtartását, ám a katalán kormány azt „alternatív népszavazásnak" nevezve mégis megrendezte.

A 7,5 milliós lakosú Katalóniában az 5,4 millió választásra jogosult közül több mint 2,3 millióan vettek részt a referendumon.

Ezen belül a függetlenséget és az elszakadást mintegy 1,8 millióan (80 százalék) támogatták.

A szimbolikus népszavazást Artur Mas katalán elnök teljes sikerként, a spanyol kormány viszont színtiszta propagandaként és a katalánok megtévesztéseként jellemezte.

Katalóniában most ismét népszavazást tervez az új kormány. Carles Puigdemont, jelenlegi katalán elnök a parlamentben jelentette be szeptember végén, hogy egy év múlva, 2017 szeptemberében referendumot tartanak a katalán függetlenségről, amelyet a spanyol állam jóváhagyása nélkül is megrendeznek.

A politikus szerint Katalónia 2017 júniusára már felkészült lesz arra, hogy elindítsa az elszakadási folyamatot Spanyolországtól, az átmenetet az önálló állam felé.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro