// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Lengyel művészé a Székelyföldi Grafikai Biennále fődíja

// HIRDETÉS

Egy hónapig még meg is nézhetik a műveit, a többi képzőművész alkotásaival együtt.

Kamil Kocurek lengyel grafikus nyerte el, a negyedik alkalommal megrendezett Székelyföldi Grafikai Biennále fődíját – közölte az MTI-hez eljuttatott közleményében a Kovászna megyei önkormányzat. A kétezer eurós díjat szerda este adták át Sepsiszentgyörgyön a biennále megnyitója utáni gálán.

A lengyel művész a Szoba1 rézkarc, hidegtű, foltmaratás, mezzotinto, vegyes technikát alkalmazó alkotásával érdemelte ki az elismerést. A gálán több – egyenként ezer euró értékű – díjat is átadtak. Maros megye Nagy Pál-díját a kanadai Zenon Burdy, Hargita megye Nagy Imre-díját a lengyel Karol Pomykala, Kovászna megye Plugor Sándor-díját pedig a tajvani származású Chang Yuya kapta.

A Székelyföldi Grafikai Biennáléra 41 országból, 507 képzőművész nevezett be összesen 1238 alkotással. A beküldött munkák közül 312 katalógusban is megjelent.

A tárlat szerda esti megnyitóján Siklodi Zsolt, a szemle kurátora elmondta: idéz az alkotókra bízták, hogy a művek kidolgozásában és kivitelezésében hagyományos vagy modern technikát, netán azok ötvözését választják, a beküldött alkotásokat pedig egyetlen kategóriába, a nyomtatott grafika csoportjába sorolták.

„A biennále kérdésfelvetése nyitott: Mi is a grafika? Sokszorosítási eljárás vagy összetett kommunikációs eszköz, sajátos képalkotási módozat vagy csupán illusztráció, dokumentum vagy életérzés-lenyomat? A Székelyföldi Grafikai Biennále választási lehetőségeket kínált és vizuális választ várt a felvetett meghatározásokra” – idézte a kurátort a közlemény.

Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke szerint a biennále is példázza a régió vezetőinek a törekvését, hogy szellemi gyarapodást biztosítsanak, és modern, intelligens formát adjanak Székelyföldnek.

A Székelyföldi Grafikai Biennále kiállítása november 13-ig nézhető meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro