// 2026. november 5., csütörtök // Imre

OdaLETT a nyeretlenség: megvan a magyar válogatott első vb-selejtezős győzelme

// HIRDETÉS

Nem volt könnyű győzelem, de a fő, hogy megvan.

A magyar labdarúgó-válogatott hétfőn 2-0-ra győzött Lettország vendégeként a 2018-as oroszországi világbajnokság selejtezősorozatában, melynek harmadik fordulójában először gyűjtötte be a három pontot.

A mezőny legjobbjaként Gyurcsó Ádám már a 10. percben vezetést szerzett, míg a 77. percben Szalai Ádám fejesgólja biztosította be a győzelmet, amellyel csoportjában a harmadik helyre jött fel Magyarország.

Az első perctől kezdve a magyarok birtokolták többet a labdát, próbálták irányítani a játékot, de komoly lehetőség nem adódott, egészen a 10. percig, amikor az első helyzetet Gyurcsó váltotta gólra. A találat nem változtatta meg a játék képét, meddő fölényben futballozott Bernd Storck csapata. A játékrész derekán aztán öt percre beszorult a magyar együttes, de egyenlítenie nem sikerült a hazai gárdának. A szünet előtti negyedórára rendezte sorait a magyar válogatott, de a támadójáték továbbra sem volt veszélyes, sőt a szünet előtt ziccert rontottak a lettek.

A második félidő hatalmas lett helyzettel indult, ezúttal Gulácsi védett nagyot. Az ellenfél lehetősége ébresztőként hatott a magyarokra, mert ezt követően beszorították a riválist, azonban ezúttal elöl hiányzott a kreativitás és a pontosság. Így a betömörülő lett védelem biztosan állta a rohamokat, igaz, Gyurcsó lövésénél egy ízben a jobb kapufa mentett. A hátralévő időben is a magyarok akarata érvényesült, a három pontot pedig a pénteken Svájc ellen kétszer eredményes Szalai Ádám szöglet utáni fejesgólja biztosította be. A magyarok először nyertek Rigában is, igaz ez még csak a második meccsük volt a lett fővárosban, összességében pedig a két csapat hatodik találkozóján az ötödik magyar siker született.

Gera Zoltán 95. alkalommal öltötte magára a címeres mezt, így már egyedül harmadik az örökrangsorban, míg a csapatkapitány Dzsudzsák Balázs 85. fellépésével utolérte a legendás Puskás Ferencet a hetedik pozícióban. Bernd Storck szövetségi kapitány újoncot is avatott a csereként beállt Vida Máté személyében.

A magyarok legközelebb november 13-án Andorrát fogadják a vb-selejtezősorozatban.

„Rendkívül fontos volt az első győzelem megszerzése, mert nagy nyomás volt a csapaton, de a játékosok megoldották a feladatot. Összességében elégedett lehetek, mert a válogatott dominálta a meccset" - értékelt az M4 Sportnak a magyarok német szakvezetője, aki külön kiemelte Gulácsi Péter kapus remek teljesítményét is.

Európai vb-selejtező, 3. forduló, B csoport:
Lettország-Magyarország 0-2 (0-1)
Riga, v.: Pawel Gil (lengyel)
gólszerzők: Gyurcsó (10.), Szalai (77.)
sárga lap: Ikaunieks (34.), Sabala (72.), Zjuzins (81.), Karasausks (93.), illetve Kádár (14.)
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Nem élte túl a sofőr a tartálykocsival való ütközést
Székelyhon

Nem élte túl a sofőr a tartálykocsival való ütközést

Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.

// még több főtér.ro