// 2026. november 7., szombat // Rezso

A rendőri intelligencia találkozása a művészettel

// HIRDETÉS

Utcaszínház miatt pöccent be a iaşi-i egyenruhás.

Intézkedéseket kívánt foganatosítani, vagyis bírságolni próbált egy csendőr Iaşiban, egy köztéri színielőadás után, mivel a színészek a közrend megzavarására alkalmas, sértő szavakat használtak.

A kétszereplős előadást egy temesvári színtársulat két tagja adta elő vasárnap délután a város főterén, a iaşi-i színház által szervezett, fiataloknak szóló nemzetközi színházi fesztivál keretében. Az előadás arról szólt, hogy egy kisnyugdíjas irodalomtanárnő koldulni kényszerül, mire egy csendőr megbírságolja, majd a tanárnő kijavítja a jegyzőkönyvben az egyenruhás helyesírási hibáit.

Az egyórás előadás után megjelent egy csendőrjárőr, az egyik kékruhás pedig igazoltatni próbálta a színészeket. Persze vita alakult ki, a színészek még az alkotmány művészi szabadságra és szólásszabadságra vonatkozó előírásait is felolvasták a buzgó csendőrnek, aki viszont a közrendészeti szabályokból idézett.

Az incidenst Bogdan Sărăţean szebeni színész rögzítette a telefonjával:

A vita során több néző is a hüledező színészek védelmére kelt, többen megpróbálták elmagyarázni a csendőrnek, hogy ez egy művészi megnyilvánulás, egy színházi előadás, de az intézkedő közeg nem volt fogékony a hatályos törvényes előírásoknak érvényt szerezni próbáló hatósági határozottság megingatására alkalmas érvekre.

Miután az egyik színésznőnél végül elszakadt a cérna és üvöltözni kezdett a csendőrökkel, a szervek elsomfordáltak, de nem hagyták annyiban az ügyet. Elmentek a iaşi-i színházba és megkeresték a fesztivál művészeti igazgatóját, hogy magyarázatot kérjenek tőle a közrend megzavarására alkalmas megnyilvánulás miatt.

Oltiţa Cîntic később elmondta a sajtónak, hogy ő is elmagyarázta a csendőröknek, hogy ez egy színházi előadás volt, vagyis művészet, ami nem feltétlenül a rögvalóságot tükrözi. A csendőrök végül senkit nem bírságoltak meg. „Ez egy abszurd incidens, a csendőri fellépés mintha az előadás része lett volna” – mondta az igazgató.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro