// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Ez a vasárnapi kvótanépszavazás előzetes végeredménye

// HIRDETÉS

Eddig csak egy referendumon szavaztak ennél többen ugyanúgy egy kérdésre.

Befejezte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a vasárnapi népszavazáshoz érkezett levélszavazatok összeszámlálását csütörtök késő este, így megvan az előzetes végleges eredmény - mondta Pálffy Ilona, az NVI elnöke az MTI-nek. Eszerint az összes választópolgár 41,31 százaléka szavazott érvényesen: 56 ezren „igen"-nel, 3 millió 361 ezren „nem"-mel. A 1990 óta csak egy népszavazáson szavaztak egy kérdésre egyféleképpen többen, mint október 2-án a „nem"-re.

Pálffy Ilona tájékoztatása szerint a 130 356 érvényes levélszavazat 99,23 százaléka volt „nem", és 0,77 százaléka „igen" voks.

Elmondta: a határon túl élő, állandó magyarországi lakcímmel nem rendelkező állampolgároktól 154 ezer levélszavazat érkezett az NVI-hez, ebből lett 130 ezer érvényes. Ez jobb arány, mint legutóbb, 2014-ben ugyanis a 158 ezerből 128 ezer volt érvényes.

Az NVI-ben pénteken kézzel is megszámolják a levélszavazatokat, ezután tudják a végleges adatokat - tervei szerint kedden - benyújtani a Nemzeti Választási Bizottságnak, amely kiállítja az eredményről a jegyzőkönyvet, a jogorvoslati határidők lejárta után pedig megállapítja az országos népszavazás végeredményét - tájékoztatott az NVI elnöke.

A Magyarországon és a külképviseleteken a szavazókörökben leadott, valamint a levélben beérkezetett szavazatokat összesítése szerint a szavazáson 3 642 671-en vettek részt. 3 417 572-en, az összes választópolgár 41,31 százaléka szavazott érvényesen, 56 157-en „igen"-nel, 3 361 415-en „nem"-mel.

A valasztas.hu-n található adatok szerint 1990 óta, a kvótareferendum előtt négy országos népszavazást tartottak, amelyen összesen hét kérdést tettek föl: a NATO- és az EU-csatlakozásról, az egészségügyi intézmények állami tulajdonban tartásáról, a kedvezményes honosításról, a kórházi napidíjról, a vizitdíjról és a tandíjról. Ezek közül egyetlen esetben szavaztak egy kérdésre egyféleképpen többen, mint október 2-án a „nem"-ekre: a 2008-as népszavazás első kérdésére, a kórházi napidíj elutasítására 3 385 981 „igen" szavazat érkezett.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro