Nemzeti egységet hozna létre a kormánypárt a kvótanépszavazás nyomán.
A Fidesz reméli, nagy többséggel fogadhatja majd el a parlament az alkotmány módosítását, amelyet a kvótanépszavazás után terveznek a kormánypártok - mondta Gulyás Gergely frakcióvezető-helyettes keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A Fidesz az ügyben nemzeti egység létrehozásában bízik, amikor mindenki bizonyíthatja, hogy szemben áll a kötelező betelepítési kvótával - jelentette ki a politikus. Hangsúlyozta - utalva arra, hogy ellenzéki támogatás is kell az alkotmánymódosításhoz -, most egyértelművé fog válni, ki támogatja a kényszerbetelepítést, és ki nem.
Gulyás Gergely közölte: a Fidesz elnöksége kedd délután értékeli a vasárnapi referendum eredményét, és megtárgyalják a tervezett alaptörvény-módosítást. Megjegyezte, hogy az érvénytelenség miatt az Országgyűlést nem köti a népszavazás, hanem saját hatáskörében dönthet a közjogi következményekről.
A népszavazás, a részvételi adatok értékelésével kapcsolatban leszögezte: nem folyik felelőskeresés a Fideszben, „nincs ok erre, amikor majdnem 3,3 millió szavazatot sikerült elnyerni". Ez azt jelenti - magyarázta -, hogy több mint 120 ezer szavazattal több támogatást kapott a nemleges álláspont, mint amennyit a Fidesz és a Jobbik az előző választáson együttesen elért. Vagyis voltak olyan baloldali szavazók, akik nem követték saját pártjuk iránymutatását, részt vettek a referendumon, és támogatták a kormány álláspontját - jelezte.
A részvételt illetően külön védelmébe vette a VIII. kerület - ahol alacsony volt a részvétel - polgármesterét, Kocsis Mátét (Fidesz-KDNP). Szavai szerint a balliberális média egy részében ellene folytatott „sajtóhadjáratnak" semmilyen alapja nincs, az ő budapesti Fidesz-elnöki tevékenységét a kormánypártban osztatlan elismerés övezi, Józsefvárosban pedig egyébként mindig alacsony a részvétel.
Az érvénytelenséggel kapcsolatos vitákat a frakcióvezető-helyettes másodlagosnak nevezte, a referendum célja ugyanis egyértelműen az volt - mondta -, hogy a kormány kapjon olyan felhatalmazást, amely a brüsszeli tárgyalásokon segít megakadályozni a felső korlát nélküli, kötelező betelepítési kvóták elfogadását. „Ehhez a célhoz közelebb jutottunk" az elért eredménnyel - jelentette ki.
Nagy eredmény szerinte, hogy például a baloldali bojkottfelhívás ellenére 44 százalékos volt a részvétel, a választók 40,5 százaléka érvényes voksot adott le, ezek közül pedig több mint 98 százalék volt a nem szavazatok aránya.
„A magyar kormánynak minden más kormánynál erősebb demokratikus felhatalmazást ad a népszavazás eredménye, függetlenül attól, hogy nem értük el az érvényességi küszöböt" - mondta Gulyás Gergely.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.