// 2026. november 7., szombat // Rezso

Sírás a tárgyalóteremben – jogerős ítéletet hirdettek a Microsoft-ügyben

// HIRDETÉS

Börtönbe megy egy volt miniszter, de Elena Udrea exférje is.

Jogerős ítéletet hirdetett hétfőn a legfelső bíróság az utóbbi évek egyik legnagyobb korrupciós ügyében, a Microsoft-dossziéként elhíresült perben.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) kilenc volt miniszter ellen kezdeményezett bűnvádi eljárást 2014 szeptemberében a több kormányt is érintő, számítástechnikai közbeszerzésekkel kapcsolatos korrupciós ügyben, első körben pedig négy személy ellen emelt vádat.

A bíróság idén márciusban döntött alapfokon az ügyükben, ezeket az ítéleteket most szigorította a legfelső bíróság:

Gabriel Sandu volt távközlési miniszter: 3 év (alapfokon két év) letöltendő szabadságvesztés,
Gheorghe Ștefan, Piatra Neamţ volt polgármestere: 6 év (alapfokon 3 év) letöltendő,
Dorin Cocoș üzletember: 2 év 4 hónap (alapfokon 2 év) letöltendő,
Dumitru Nicolae üzletember: 2 év 4 hónap letöltendő (alapfokon 1 év 6 hónap felfüggesztett).

Emellett a bíróság elrendelte jelentős pénzösszegek elkobozását is az elítéltektől: Cocoş (aki egyébként Elena Udrea egykori turisztikai miniszter exférje) 9 millió eurót, Ştefan több mint 3 millió eurót, Sandu több mint 2 millió eurót, Nicolae pedig több mint 2 millió dollárt és 1 millió eurót fizet majd vissza az államnak. A DNA szerint egyébként a vádlottak 27 millió euróval károsították meg az államot Microsoft-ügyben.

Dumitru Nicolae az ítélethirdetés előtt sírva fakadt a tárgyalóteremben. A bíróság előtt azt mondta: két fia van és nagyon sajnálja mindazt, amit tett.

Mi is az a Microsoft-ügy?

Az ügyészek szerint az oktatási, az informatikai és a pénzügyminisztérium több korábbi vezetője néhány tízezer és több millió euró közötti csúszópénzt fogadott el több cégtől, hogy a piaci árnál 30-40 százalékkal drágább szoftverlicencek, illetve akár 50 százalékkal drágább számítógépek megvásárlásáról szóló állami szerződéseket hagyjanak jóvá. A Microsoft, a Fujitsu Siemens Computers, a Compaq és a SIVECO a legismertebb azok közül a cégek közül, amelyek így bevásárolták magukat a közszférába.

A per tárgyalása közben a vádlottak arról vallottak, hogy a 2009-ben Romániában kormányon lévő jobbközép Demokrata-Liberális Párt (PDL) választási kampányát finanszírozták azokból a kenőpénzekből, amelyek a Microsoft-ügyben cseréltek gazdát. Traian Băsescu volt államfő korábban úgy nyilatkozott: nincs tudomása arról, hogy választási kampányához a PDL bűncselekményekből származó pénzt használt volna.

Az ügy további gyanúsítottai: Ecaterina Andronescu, Daniel Funeriu és Alexandru Athanasiu volt oktatási miniszterek, Dan Nica, Valerian Vreme, Adriana Țicău volt távközlési miniszterek, Mihai Tănăsescu volt pénzügyminiszter és Șerban Mihăilescu, a kormányfőtitkárság miniszteri rangú volt vezetője. Elena Udrea korábbi turisztikai miniszter is érintett az ügyben, ellene is vizsgálatot indított a DNA.

A DNA szerint mind a cégek által felajánlott 15-20 százalékos árengedményt az üzletben részt vevő cégek vezetői jutalék gyanánt zsebre tették, illetve a politikai döntéshozók megvesztegetésére fordították.

2004-ben az Adrian Năstase vezette szociáldemokrata (PSD) kormány volt hatalmon, 2009-ben pedig a PDL-PSD nagykoalíció, majd a PDL kisebbségi kormánya állt az ország élén Emil Boc (PDL) miniszterelnök vezetésével.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro