// 2026. november 4., szerda // Károly

Meghalt Ioan Gyuri Pascu

// HIRDETÉS

Az anyai ágon magyar származású művész hétfő hajnalban hunyt el.

Az előadót otthonában érte a halál, melynek okát szívrohamban állapították meg a helyszínre érkező rohammentősök. 55 éves volt.

A rendkívül sokoldalú előadó és alkotó 1961 augusztus 31-én született a Szeben megyei Szentágotán, római katolikus és ortodox szülők gyermekeként.

Középiskolai tanulmányainak elvégzése után 1980-ban felvételizett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István színművészeti egyetemre, de nem vették fel. Egy ideig esztergályosként dolgozott, majd – a kötelező katonai szolgálat után – 1984-ben felvételizett a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem bölcsészkarára, amit sikerrel elvégzett, román–spanyol szakon. És közben folyamatosan zenélt, rádiózott, színjátszó csoportokban játszott.

Pascu karrierje az 1989-es rendszerváltás után felívelt. Országszerte turnézott, szólóban és különböző zenekarokkal, többek között együttműködött Lucian Pintilie és Cristian Mungiu filmrendezőkkel, a legkülönbözőbb színházi szerepekben láthatta a közönség. Talán legsikeresebb szerepét a Divertis nevű, szatirikus rendszerkritikát masszívan művelő humorista csoport tagjaként nyújtotta.

Pascu sohasem tagadta magyar származását, sőt, adott esetben oda is mondott a mélyrománoknak. A 2014-es elnökválasztási kampány során például Tudor Gheorghe nacionalista énekes teljes mellszélességgel kiállt Victor Ponta mellett. Pascu nyílt levélben reagált a nagyromán propagandára, melyben többek között ezt írta: „Az erre a földre született, vegyes és más nemzetiségű családokból származók nevében megengedem magamnak, hogy elnézést kérjek öntől, amiért nem vagyunk olyan mély és élő románok, mint ön.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Nem élte túl a sofőr a tartálykocsival való ütközést
Székelyhon

Nem élte túl a sofőr a tartálykocsival való ütközést

Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.

// még több főtér.ro