Így minden bizonnyal tovább vezeti majd a Királyhágómelléki Református Egyházkerületet.
Nincs kihívója az újabb mandátumra pályázó Csűry Istvánnak, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspökének - írta hétfői számában a Bihari Napló napilap.
A püspöki és lelkészi főjegyzői tisztségre a jelenleg is e hivatalokat betöltő Csűry István és Forró László kapott jelölést. A július elején kezdődött egyházmegyei és egyházkerületi tisztújítási folyamat során eddig megújultak az egyházmegyék vezetőségei, és október 21-én tartják az egyházkerületi tisztújító közgyűlést. December 9-én az új egyházkerületi közgyűlés megalakulása után tesznek esküt a KREK újonnan megválasztott tisztségviselői.
Csűry István május elején, egy tanácskozáson jelentette be nyilvánosan, hogy „bárki bármit is mond", ha jelölik, ismét megpályázza a püspöki tisztséget, melyet addig kíván betölteni, amíg el nem éri a nyugdíjkorhatárt.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, a KREK korábbi püspöke júliusban többször is olyan feljegyzéseket hozott nyilvánosságra, amelyek arra utalnak, hogy Csűry István püspök 1989 előtt együttműködött a kommunista diktatúra politikai rendőrségével, a Securitátéval.
A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) ugyan 2009-ben olyan iratot állított ki az akkori püspökjelöltről, amely szerint „nincs arra vonatkozó adat, hogy Csűry István a Securitate ügynöke vagy besúgója lett volna", a szegedi Molnár János egyháztörténész olyan jelentéseket talált egyes erdélyi lelkészek megfigyelési dossziéiban, amelyek minden bizonnyal Csűrytől származnak. A Kiss fedőnevű ügynök által az 1980-as évek második felében adott besúgói jelentések forrásaként Molnár János egyháztörténész a szalárdi református lelkészt azonosította. Ebben az időszakban Csűry István szolgált a szalárdi református gyülekezetben.
Tőkés László egy korábbi közleményben nyomatékosította: a Csűry István tiszta múltját igazoló korábbi iratok „önmagukban mindaddig semmit sem bizonyítanak, amíg Csűry István, alias „KISS" 5249. számú hálózati dossziéját a CNSAS nem tudja vagy nem hajlandó a rendelkezésünkre bocsátani".
Csűry István püspök a Bihari naplóban júniusban közölt írásában érdemben nem reagált a Tőkés László által közzétett vádakra, de arra kérte „a Fidesz-KDNP kormány felelőseit", hogy vizsgálják meg „az általuk, nevünkben delegált EU-képviselő munkáját és káros tevékenységét". „Szóbeszéd és hamis információ nem buktathatja meg kórházépítő vállalásunkat, nem fékezheti itthontartó szolgálatunkat" - fogalmazott a püspök arra a kórházra utalva, amelyet a magyar kormány támogatásával kíván felépíteni a Partiumban.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.