// 2026. november 7., szombat // Rezso

Ide utazhatunk Nagyváradról a Ryanairrel

// HIRDETÉS

Két járat is indul jövő márciustól.

Miután a tavalyi év végére elkészültek a nagyváradi nemzetközi repülőtér teljes felújításával és kibővítésével, amely révén nagyobb méretű, Boeing és Airbus típusú gépek fogadására is alkalmassá tették, most bejelentették az első menetrend szerinti fapados nemzetközi járatokat.

A Bihar megyei közgyűlés elnöke, Pásztor Sándor kedden Denis Barabassal, a Ryanair közép-európai értékesítési és marketingmenedzserével közösen bejelentette: az ír fapados társaság milánói és barcelonai légi járatokat indít jövő márciustól, mindkét irányba heti két alkalommal.

A barcelonai járat március 26-án indul, és szerdán, illetve vasárnap jár majd, a milánói pedig március 29-én, szerdán és szombatonként.

Egy jegy 19,99 euróba kerül majd, ezért egy kézitáskát és egy, legfeljebb 10 kilós kézipoggyászt lehet felvinni a fedélzetre. A csomagtérbe feladott poggyászért már fizetni kell – egy 15 kilogrammos csomagért átlag 25 eurót.

A Ryanair évi 60 ezer utassal számol a kezdeti időszakban, de Denis Barabas szerint a repülőtér évi kétmillió fős utasforgalmat is lebonyolíthat a város idegenforgalmi potenciálja miatt.

Pásztor Sándor közölte: az első jegyeket már keddtől le is lehet foglalni. Azt is elmondta, hogy egy hónapon belül várhatóan további járatokat is bejelentenek, ezeket valószínűleg egy másik légi társaság üzemelteti majd.

A váradi reptérről a felújítás óta a Tarom menetrend szerinti bukaresti járata közlekedik, a nyári idegenforgalmi idényben pedig a Blue Air közlekedtetett egy tel-avivi járatot heti egy alkalommal.

A megyei közgyűlés korábbi vezetői szerint a felújítást követően azért nem sikerült azonnal több külföldi járatot megszerezni, mert a légi társaságok a korábbi romániai tapasztalatok alapján egyszerűen nem hitték el, hogy a 79,9 millió lejes reptérfelújítás határidőre elkészül.

A Partium fővárosának legfőbb konkurense a debreceni repülőtér, ahonnan a korábban elvégzett fejlesztések nyomán már számos célpontba el lehet jutni, és ahonnan napi transzferbusz is közlekedik Nagyváradra.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro