// 2026. október 14., szerda // Helén

Befagyasztják a kötelező biztosítást

// HIRDETÉS

Elérték céljukat a tiltakozó fuvarozók.

Hat hónapra befagyasztják a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) árát, a kötvényeket pedig ezentúl fél évnél rövidebb időre is meg lehet majd vásárolni - jelentette be Dacian Cioloş miniszterelnök a kormány szerdai ülésén.

Hozzátette: a kormány sürgősségi rendeletet fogad el, amelyben a fuvarozók - szerinte jogos - követeléseinek túlnyomó része megtalálható. Hangsúlyozta: átmeneti intézkedésről van szó, hogy időt biztosítsanak a biztosítási piacot is felügyelő összevont pénzügyi felügyeletnek (ASF) a méltányos piaci feltételek megteremtésére.

Mint ismeretes, az utóbbi hetekben szinte mindennapossá váltak a fuvarozók forgalomlassító megmozdulásai, csütörtökre pedig országos tüntetést, a főváros és a megyeszékhelyek forgalmának megbénítását helyezték kilátásba, tiltakozásul amiatt, hogy - a piacvezető Astra és a Carpatica biztosító csődje nyomán - a kgfb ára átlagosan másfélszeresére, esetenként pedig többszörösére emelkedett az utóbbi évben.

A kormány sürgősségi rendelete közép- és hosszú távon egy referenciaár bevezetésétől remél megoldást a szélsőséges kilengéseket produkáló kgfb-piacon. A két csődbe jutott biztosító vesztét ugyanis - egyebek mellett - a kárigényektől jelentősen elmaradó, alacsony árak okozták. Mivel azonban károsultjaikat az állami garanciaalapból kell kárpótolni, a piacon maradt biztosítók (amelyeknek a garanciaalapot fel kell tölteni) jelentősen megemelték áraikat. A fuvarozók kartellezésre gyanakszanak: azt állítják, a biztosítók összebeszéltek, hogy az indokoltnál jóval magasabb árakkal emeljék nyereségüket.

A rendelet szerint az ASF-nek egy hónap alatt meg kell határozni jármű-kategóriánként a referencia-árakat amelyek fedezik az átlagos kárigényeket és a biztosító adminisztratív költségeit. A későbbiekben ezektől a refernciaáraktól 25 százalékban térhetnek majd el a biztosítók annak függvényében, okozott-e balesetet a gépjárművezető.

További újdonság, hogy a károsult saját biztosítójához fordulhat kárigényével, és annak kell majd behajtania a jármű javításának költségeit attól a biztosítótól, amelynél a balesetet okozó sofőr megkötötte felelősségbiztosítását. Ha a biztosító nem téríti meg határidőre a javítás költségeit, ezentúl késedelmi kamatot fizettethetnek vele - közölte a román kormányfő.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették
Székelyhon

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették

Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.

// még több főtér.ro