// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Párizsi állomáson akartak robbantani a gázpalackokkal

// HIRDETÉS

A három letartóztatott nő egyikénél az Iszlám Államnak tett hűségesküt találtak. Másikuk dzsihadistákkal tartott kapcsolatot.

Egy, az Iszlám Állam szervezete által Szíriából irányított női kommandó akart pokolgépes merényletet végrehajtani azzal a gázpalackokkal teli gépkocsival, amelyet a múlt hét végén találtak Párizsban – jelentette be pénteken Francois Molins párizsi főügyész.

„A terrorszervezet nemcsak férfiakat, hanem nőket, mégpedig fiatal nőket is felhasznál, akikkel a világhálón keresztül ismerkednek meg és tervelik ki” a merényleteket – mondta az ügyész azon a sajtótájékoztatón, amelyet a Notre-Dame-nál talált gépkocsival összefüggésben foganatosított letartóztatásokról tartott.

A rendőrség csütörtök este három „radikális, fanatizált” nőt és egyiküknek a – szintén iszlamista – férjét is őrizetbe vette az üggyel kapcsolatban. Mindannyian Franciaországban születtek. Az egyik nő, Sarah H. kapcsolatban állt azzal az iszlamistával, aki júniusban a Párizshoz közeli Magnaville-ben meggyilkolta a helyi rendőrparancsnokot és annak feleségét, valamint egy másik dzsihadistával is, aki egy papot ölt meg júliusban Normandiában.

Megpróbálták berobbantani a gázpalackokat

A Notre-Dame katedrálissal szemben, a Szajnával párhuzamos egyik kis utcában tilosban, rendszámtábla nélkül, villogó elakadásjelzőkkel parkoló gépkocsi vasárnapra virradó éjjel lett gyanús egy bár alkalmazottjának, miután az autó egyik első ülésén egy gázpalack hevert. A járművet először tűzszerészek kutatták át, akik megállapították, hogy a gázpalack üres. A csomagtartóban viszont találtak további öt teli gázpalackot, valamint három gázolajjal teli kannát.

Az ügyész elmondta, hogy egy félig elégett cigaretta is volt a csomagtartóban, valamint egy darab textil, amellyel sikertelenül próbálták meg a támadók berobbantani a palackokat.

A Peugeot 607-es típusú gépkocsi tulajdonosát iszlamista nézetek terjesztése miatt nyilvántartották a hatóságok, de őt kedd esti kihallgatása után szabadon engedték. A férfi már vasárnap jelezte a hatóságoknak, hogy a lánya eltűnt a gépkocsival. Szüleinek állítólag azt mondta, hogy Szíriába utazik.

A három, csütörtökön elfogott nő 

közül az egyik a gépkocsi tulajdonosának 19 éves lánya, akit Ines Madaninak hívnak. Őt vasárnap óta kereste a rendőrség. A titkosszolgálati nyilvántartásban iszlamistaként számon tartott nő táskájában egy levelet is találtak, amelyben felesküdött az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek. 

A csütörtök esti előállítás során a nő késsel támadt az egyik rendőrre, ezért a nyomozók rálőttek Boussy-Saint-Antoine városkában, Párizstól mintegy 30 kilométerre. A gyanúsított súlyosan megsérült, a vállán megszúrt rendőrt is kórházban ápolják, de nincs életveszélyben.

Bernard Cazeneuve belügyminiszter csütörtök este elmondta, hogy a 39, 23 és 19 éves nők „újabb erőszakos cselekményeket készítettek elő”. Rendőrségi források szerint a párizsi Gare de Lyon pályaudvaron terveztek csütörtökön merényletet elkövetni.

A 39 éves gyanúsított 15 éves lányát szintén őrizetbe vette pénteken a rendőrség.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

// még több főtér.ro