// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Három radikális, fanatizált nőt vettek őrizetbe Párizsban

// HIRDETÉS

Erőszakcselekményekre készültek.

Három nőt őrizetbe vett a francia rendőrség csütörtök este a Párizstól délre található Boussy-Saint-Antoine-ban a gázpalackokkal teli gépkocsival összefüggésben, amelyet a múlt hét végén Párizs belvárosában találtak.

A gyanúsítottak „újabb azonnali erőszakcselekményeket készítettek elő" - közölte Bernard Cazeneuve belügyminiszter.

Egyikük, aki radikalizmusa miatt szerepelt a titkosszolgálati nyilvántartásban, a gépkocsi tulajdonosának a lánya. Őt vasárnap óta kereste a rendőrség. Az előállítás során a nő késsel támadt az egyik rendőrre, ezért a nyomozók rálőttek. A gyanúsított a fején súlyosan megsérült, a vállán megszúrt rendőrt is kórházban ápolják, de nincs életveszélyben.

A miniszter tájékoztatása szerint a 39, 23 és 19 éves „radikális, fanatizált" nők „újabb erőszakos cselekményeket készítettek elő".

Az ügyben korábban már négy ember letartóztattak. Az első, az iszlám radikalizmushoz kapcsolható házaspárt - egy 34 éves férfit és egy 29 éves nőtt - kedden vette őrizetbe a rendőrség, amely terrorcselekmény előkészítésének gyanúja miatt nyomoz. Egy másik, 26 éves párt szerdán vettek őrizetbe a közép-franciaországi Montargisban található otthonuk közelében. Rendőrségi források szerint egy testvérpárról és a feleségeikről van szó, de az egyelőre nem ismeretes, hogyan jutottak el hozzájuk a nyomozók, és mi lehet a szerepük az ügyben.

A rendőrséget vasárnapra virradóra riasztotta egy belvárosi bár alkalmazottja, aki gyanúsnak tartott egy tilosban, rendszámtábla nélkül, villogó elakadásjelzőkkel parkoló gépkocsit, amelynek egyik első ülésén egy gázpalack hevert. A járművet először tűzszerészek kutatták át, akik megállapították, hogy a gázpalack üres. A csomagtartóban viszont találtak további öt teli gázpalackot. Nem volt rajtuk sem detonátor, sem pirotechnikai eszköz.

A France Info hírrádió értesülése szerint a csomagtartóban gázolajjal teli kannák is voltak, és egy arab nyelven írt jegyzetfüzetet is találtak a rendőrök.

A gépkocsi a Notre Dame katedrálissal szemben, a Szajnával párhuzamos egyik kis utcában parkolt. A környéken naponta több ezer ember fordul meg.

A Peugeot 607 típusú gépkocsi tulajdonosát iszlamista nézetek terjesztése miatt nyilvántartották a hatóságok, de őt kedd esti kihallgatása után szabadon engedték. A férfi már vasárnap jelezte a hatóságoknak, hogy a lánya eltűnt a gépkocsival együtt.

Szüleinek állítólag azt mondta, hogy Szíriába utazik.

Az ügyben a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege indított eljárást annak kiderítésére, hogy merényletet akartak végrehajtani, vagy provokációról van szó.

Patrick Calvar, a titkosszolgálatok belbiztonságért felelős vezetője május 24-én egy parlamenti meghallgatáson jelezte: meggyőződése, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet gépkocsiba rejtett pokolgépes merényletekre készül Franciaországban.

A terrorelhárításért felelős vezető emlékeztetett arra, hogy 1986 és 1995 között több, ilyen módszerrel elkövetett iszlamista merénylet történt az országban, és meggyőződése szerint a terroristák „ehhez a klasszikus módszerhez" térnek vissza.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro