// 2026. augusztus 11., kedd // Zsuzsanna, Tiborc

Dőlni fog az újdonság a színpadról

// HIRDETÉS

8 bemutató és 20 fesztiválelőadás a kolozsvári magyar színház idei évadjában. Tompa Gábor új színházat is építene – csak nem idén.

Most ősszel a 225. évadjába vág bele a kolozsvári magyar színház – hangsúlyozta Tompa Gábor igazgató mai évadnyitó sajtótájékoztatóján, ahogy tegnap este Szép Gyula operaigazgató is az évadnyitó koncerten. Merthogy a kolozsvári a legrégebbi és jogfolytonos hivatásos színház magyar nyelvterületen, társulata 1792-ben már játszott a főtéri Rhédey-palotában.

 

Az új programok miatt a színházigazgató fordulópontként vezette fel az új évadot: műhelyt nyitnak a fiatal rendezők számára, 2017-ben pedig olyan filmrendezőket hívnak meg a színházi közegbe, mint Szász János, Cristi Puiu, Mundruczó Kornél, Tudor Giurgiu, Hajdú Szabolcs. A magyar rendezők már dolgoztak színházban, az említett román filmesek még nem, és nem kötik meg a kezüket: színdarabot vagy akár saját történetet, forgatókönyvet is feldolgozhatnak.

 

Az évad első bemutatóját

október 7-én tartják: Yuri Kordonsky rendezésében láthatjuk Gorkij Éjjeli menedékhely című drámáját. A bukaresti Bulandra Színházzal sokat dolgozó Kordonsky a Yale Egyetemen is tanít rendezői szakon. Az Éjjeli menedékhely ritkán kerül színpadra Kolozsváron, de akkor emlékezetes. Tompa Gábor szerint ez volt Harag György egyik legizgalmasabb előadása, de csak tizenegyszer játszották.

 

 

A készülő Éjjeli menedékhely próbáját Biró István fotózta

 

Újdonság, mert ősbemutató lesz Dragomán György Kalucsni című darabja, amelyet eredetileg Szász János rendezett volna, de más munkái miatt a marosvásárhelyi születésű regényíró szövegeinek egyik legjobb ismerője és beszélgetőpartnere a kolozsvári nyilvános beszélgetéseken, Visky András viszi színre, legelőször november 16-án.

 

Újdonság, mert közösségi színházi projekt a Szüleink előadás. Vargyas Márta fiatal rendező koordinálásával már január óta készülnek az interjúk 14-18 év közötti fiatalokkal és szüleikkel, a szövegekből készül a darab. Valószínűleg nemcsak a szüleik fognak meglepődni. Még nem biztos, hogy a meginterjúvoltak színpadra lépnek-e, a november 6-i bemutatón kiderül.

 

Újdonságokat fogunk látni az ötödik Interferenciák fesztiválon

november 24. és december 4. között: tíz nap alatt húsz előadást a város különböző színpadjain. Jön az ukrán fenegyerek, Andrij Zholdak macedóniai Elektra-rendezése, a németországi Schauspielhaus Bochum és a stuttgarti Schauspiel, de olyanok is, akik a korábbi kiadásokon már hatalmas élményeket szereztek: az írországi Brokentalkers társulat vagy a dél-koreai Pansori Project – ZA.

 

Az ötödik kiadás témája az idegenség, címe Az idegen odüsszeiája. A temesvári Helmut Stürmer dadaista színházi installációjáról, a Fuchsiadáról például biztosan nem az otthonossága miatt fogunk beszélni. De benézünk az otthonszínházba is, mert jön Hajdú Szabolcs (később saját otthonában megfilmesített) előadása is, az Ernelláék Farkaséknál.

 

Abszolút újdonság lesz a Remarul Vagongyár mint előadáshelyszín: ha minden összejön, és ki tudják fűteni, akkor ott nézhetjük meg a nagyváradi Regina Maria Színház előadását: Az éjszaka szívében – Lear epizód.

 

Légy jó mindhalálig

– ez lesz az idei – pontosabban már 2017-es – zenés előadás fiataloknak. A Móricz Zsigmond regényéből készült musicalt Béres László rendezi sok gyerekszereplővel. Novemberben kezdik válogatni őket, az előadást először januárban láthatjuk.

 

Tavasszal teljesen átveszik a terepet a fiatalok. Márciusban mutatják be Maurice Maeterlinck A vakok című darabját, amelyet a jelenleg Marosvásárhelyen mesteriző Nagy Botond rendez. Az ukrán Andriy Zholdak Ibsen-darabot rendez, a Romsersholmot, ezt is márciusban láthatjuk először.

 

Májusban Sinkó Ferenc Hormon címmel ismét a mozgást helyezi a szöveg előterébe, és tovább kutatja a test lehetőségeit - árulta el Tompa Gábor. Az évad utolsó bemutatóját pedig a színházigazgató amerikai tanítványa, Tom Dugdale rendezi, Tennessee Williams A vágy villamosa című darabját viszi színpadra.

 

Továbbra is műsoron

Ha még nem láttuk volna, és végre megnéznénk az előző évadok sikerdarabjait, akkor ezekre ülhetünk be a 2016-2017-es idényben: Öregek könyve, Pour toujours (Mindörökké), A pelikán, A kétbalkezes varázsló, Amerika, Julius Caesar, Hullámtörés, #hattyúdal, Aki elzárja az éjszakát, Caravaggio Terminal, Ivanovék karácsonya, Viktor, avagy a gyermekuralom, Csipke, Hedda Gabler, Születésnap, Suttogások és sikolyok, Leonce és Léna, Julie kisasszony, Ványa bácsi.

 

Milyen esélyt ad Tompa Gábor Kolozsvárnak

az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséhez? – hangzott az első, nem előadásokhoz kötődő kérdés a sajtótájékoztatón. A színházigazgató szerint Temesvárnak ugyanakkora esélye van elnyerni a címet, mert ott például magától értetődő az etnikumok közötti párbeszéd.

 

Kolozsvár viszont rászorulna a címmel járó programdömpingre épp azért, mert itt több, egymással nem érintkező etnikai és kulturális közösség él, és jó volna, ha kolozsváriként ezek egymásra találnának, és elkezdenének kommunikálni – véli Tompa Gábor.

 

Parkolódráma

Elhúzódó és nem színházi konfliktusra lehet számítani a színházépület előtt kialakított parkoló miatt. Egyes civil csoportok nehezményezik, hogy a nyilvános parkolót a színház gyakorlatilag lezárta saját használatra, a színházigazgató pedig nehezményezi, hogy egyedül a magyar színháznak nincs saját parkolója a közintézmények közül, és az épület körül forgalmi rend megváltozásával nagyon bonyolulttá vált a színház megközelítése például a naponta közlekedő kamionok számára, amelyek a díszleteket hozzák-viszik a sétatéri épület és a kisbácsi díszletraktár között.

 

 

A színház és parkolója

 

Dan Tarcea alpolgármester korábban azt ígérte a civileknek, a parkolónak csak egy részét engedik át a színháznak kizárólagos használatra. Kérdésünkre ma Tompa Gábor megerősítette, hogy a felújított terecskén kialakított teljes parkolóra kaptak – egyelőre ideiglenes – engedélyt a másik alpolgármester, Horváth Anna közbenjárására. Ezért le is zárták egyelőre csak műanyag szalaggal, később kártyával működő sorompóval fogják.

 

Az épületben két intézet is működik, a színház és az opera, együtt több mint 400 alkalmazottal, a nézőtér pedig 900 fős közönséget tud fogadni. Nemhogy saját parkolója nincs, fejtette ki az igazgató, de a Széchenyi térre évekkel ezelőtt ígért mélygarázs sincs még sehol. Ha az épület előtti parkolót meg kell osztaniuk, nem fogják tudni biztosítani a zavartalan behajtást az udvarra a díszletszállító kamionjaik számára.

 

A civilek közterületféltő és a színház műszaki szempontjai mellett ott van még a színházat gyalog, a Malom / Baritiu utca felől megközelítő néző szempontja is. És nagyjából mindenki onnan közelíti meg, aki a város keleti, déli vagy központi részéből érkezik. A tegnap esti koncert előtt olyan sűrűn parkoltak oda az autók a bringasávtól egészen a falig, hogy gyalogosként csak egyvalamiben választhattam: melyik autó oldalát töröljem tisztára az ünnepi viseletemmel.

 

 

Villamosmegállók, három sávnyi közút és kerékpársáv a színház előtt

 

A tér felújításával megváltozott forgalmi rend nemcsak a parkolást, hanem az autós megközelítést is elképesztően túlbonyolítja, kifogásolta Tompa Gábor. Elmondta, hogy még Gheorghe Funar nacionalista polgármester ötlete volt, hogy a Malom utcai villamosmegállókat a magyar színház elé költöztessék (bár ez csak a Funar-korszak után valósult meg) szándékosan azért, hogy megnehezítsék az eljutást a színházba.

 

Villamosozóként kényelmes lenne éppen a színház előtt leszállni (bár a színházon és a parkon kívül nincs más közérdekű úticél a megálló szomszédságában), de akadálypályává nehezítették azzal, hogy a keskeny járdaszigetről rögtön egy forgalmas útra kell lelépni, majd egy bringsávot kell keresztezni ahhoz, hogy a néző eljusson a színház bejáratához.

 

Mivel a villamossínek és a megállók elválasztják egymástól az ellenkező irányú közúti sávokat, nyugatról a Szamos partján érkező autósok, kamionosok meg kell, hogy kerüljék a teljes Széchenyi teret ahhoz, hogy a Malom utcáról érkezve be tudjanak hajtani a színház elé vagy az udvarára. A keleti irányba távozóknak pedig a Szamos partján kell elindulni és megkerülni a teljes sétatéri parkot. A színház közlekedési mizériája az Interferenciák alatt fog csúcsosodni, amikor a külföldi színházak díszleteit szállító kamionokkal kell majd naponta megközelíteni valahogy a színház udvarát.

 

 

A színház és az opera irodaépülete

 

Tompa Gábor hosszú távon abban látná a megoldást, hogy egy kisebb, 250-300 férőhelyes színházat építtessen a Szamos partján álló jelenlegi épület helyére, ahol most a két intézmény irodái működnek. A közlekedést pedig majd úgy kellene módosítani, hogy a színház épületegyütteséhez azon a sarkon keresztül lehessen behajtani.

 

De ez még nem az idei évad zenéje. A szeptemberi és októberi előadásokra viszont jegyek már vásárolhatók a jegymester.ro weboldalon, valamint a színház jegypénztárában.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?
Krónika

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?

Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS