// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Csak évente 90 napra törlik el a roamingdíjakat az EU-ban

// HIRDETÉS

És csak jövő júniustól. Alkalmi utazóknak jó, kint dolgozóknak vagy ingázóknak már nem.

Közzétette a roamingdíjakra vonatkozó szabályok módosításának tervezetét az Európai Bizottság, amelynek értelmében az uniós állampolgárok 2017 júniusától évente 90 napig a belföldi feltételekkel megegyezően telefonálhatnak, küldhetnek SMS-t, és használhatják az adatkeretüket az Európai Unió területén.

A brüsszeli testület tájékoztatása szerint a roamingdíjak fizetése alól

legfeljebb egy 30 napos egybefüggő időszakra lehet majd mentesülni,

a felhasználóknak ezt követően be kell jelentkezniük az otthoni hálózatról, amennyiben el akarják kerülni a felárakat.

Ez a korlátozás nem vonatkozna a határ menti ingázókra, a csak részben külföldön töltött napok ugyanis nem számítanának bele a 90 napos keretbe. Szakértők szerint a tervezet célja annak a megakadályozása, hogy az ügyfelek a kedvezőbb tarifák reményében ne a hazájukban működő szolgáltatók egyikénél, hanem egy másik tagállamban kössenek szerződést.

A tervezetet még a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak és az Európai Parlamentnek is el kell fogadnia.

A bizottság nyilvános konzultációt folytatott az ügyben, és ennek nyomán arra tett javaslatot, hogy a szolgáltatók a korlátok túllépése után egy perc beszélgetés után legfeljebb 4 centet, egy megabyte adatforgalom után 0,85 centet, SMS-enként pedig 1 centet számolhassanak fel. 

Az elmúlt években fokozatosan csökkentek a roamingtarifák az EU-n belül, és

többször is kilátásba helyezték azok teljes eltörlését.

A romániai szolgáltatók jelenleg egy másik uniós országban kezdeményezett hívás után percenként 5 centet, fogadott hívás után 1,1 centet, SMS-enként 2 centet számolnak fel.

Az uniós tagországok közötti mobil távközlési szolgáltatást nyújtó vállalkozásoknak megmarad a joguk az úgynevezett „tisztességes felhasználási irányelvek” alkalmazására, amelyek alapján továbbra is díjkötelezettséggel lesz sújtható a „visszaélésszerű barangolás”. A külföldi mobilhasználat akkor nem minősül visszaélésszerűnek, ha időnkénti utazáshoz kapcsolódik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro