// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Lemondott a belügyminiszter

// HIRDETÉS

Mivel bűnpártolással gyanúsítja a DNA. Ha miniszter maradt volna Petre Tobă, az államfő kellene engedélyezze a nyomozást.

FRISSÍTÉS: Csütörtök este lemondott Petre Tobă belügyminiszter. Dacian Cioloș kormányfő elfogadta a lemondást, hétfőre ígért javaslatot új belügyminiszter személyére. A kinevezés Klaus Iohannis államfő feladata. Cioloș kormányfő még mielőtt tudta volna, milyen ügyről van szó, azt nyilatkozta, ilyen helyzetben annak a miniszternek, akit akit ő javasolt a szakértői kormányba, le kell mondania, vagy ha nem teszi meg, akkor ő kéri a lemondását.

Nagy napja van ma a DNA-nak: egy napon két belügyminiszter skalpját is begyűjtené. Gabriel Opreát a konvoját felvezető motorosrendőr halála miatt vonná bűnvádi eljárás alá, utódját pedig, Petre Tobă volt főrendőrt amiatt, hogy nem volt hajlandó feloldalni a titkosságát azoknak a dokumentumoknak, amelyeket Oprea másik ügyében, az illegálisan megvásároltatott szolgálati autójának ügyében kértek az ügyészek.

Emiatt a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) arra kéri az államfőt, engedélyezze bűnvádi eljárás indítását Petre Tobă ellen. A nem honatya miniszterek ellen csak akkor folytatható nyomozás, ha azt az államfő jóváhagyja.

A DNA szerint idén április elsején Petre Tobă belügyminiszterként önkényesen utasította vissza egyes iratok titkosságának részleges feloldását, holott ezek az iratok bizonyító erejűek Gabriel Oprea szolgálati visszaélésének ügyében, amelyben azzal gyanúsítják, hogy szabálytalan vásárlásokra költette a belügyminisztérium titkosszolgálatának büdzséjét. A nyomozók akkor azt kérték Oprea utódjától, hogy néhány minisztérium rendelet néhány bekezdésének titkosságát oldja fel.

Az ügyészek szerint a belügyminiszter ahhoz falazott, hogy a belügyi titkosszolgálat (DIPI) vezetői a szolgálat pénzéből saját használatra vásároltak olyan javakat, amelyeknek semmi közük nem volt az operatív munkához: például babaházat, homokozót, csúszdát, kártyacsomagokat, íjat, röplabdát, futópadot, elektromos sütőt, bőrkötésű könyveket vásároltak, illetve ünnepi vacsorák költségeit fedezték, a beszerzésről készült jelentéseket pedig titkosították.

Múlt héten a DIPI több vezetője, összesen 18 munkatársa ellen is bűnvádi eljárás indult, emiatt a kormányfő le is váltotta a szolgálat főnökét.

Petre Tobă visszautasítja a vádakat, ugyanakkor áll a vizsgálat elébe – jelentettebe közleményben csütörtök este. Úgy véli, a neki felrótt cselekmények mandátuma előtt történtek, és a DIPI-ügyben nyomozó ügyésznek hozzáférése volt minden állami titoknak minősített dokumentumhoz.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro