// 2026. november 7., szombat // Rezso

Ismeretlen objektumra bukkantak a Naprendszerben

// HIRDETÉS

A feltételezett kilencedik bolygó körül szorul a hurok.

Eddig ismeretlen objektumokra bukkantak a Naprendszer külső vidékén amerikai csillagászok – írta a BBC hírportálja.

Az égitestek között találtak egy jeges objektumot, amely olyan hatalmas pályán kerüli meg a Napot, hogy valószínűleg más csillagok gravitációja is hatással van rá – írták a The Astronomical Journal című szaklapban megjelenő tanulmány szerzői.

Az égitesteket akkor vették észre, amikor egy lehetséges

kilencedik bolygó helyét igyekeztek megállapítani.

A bolygó jelenlétét eddig közvetett bizonyítékokkal támasztották alá.

A tanulmány szerzői, Scott Sheppard és Chad Trujillo elküldték felfedezésük részleteit az aszteroidákat, üstökösöket és egyéb kisebb égitesteket katalogizáló Minor Planet Centernek.

A kutatás a világ számos obszervatóriumának, többek között a négyméteres chilei Blanco és a nyolcméteres hawaii Subaru teleszkópnak a használatával folyt.

A most felfedezett égitestek egyike – a 2014 FE72 jelű – az Oort-felhő, vagyis a Naprendszer legkülső régiójában található üstököszóna első távoli objektuma, amelynek pályája a Netunusznál is távolibb és mintegy

3 ezerszer akkora távolságra kering a Naptól, mint a Föld.

Sheppard, a washingtoni Carnegie Tudományos Intézet kutatója és Trujillo, az Észak-arizonai Egyetem tudósa azt is megvizsgálták, hogy illeszkednek az újonnan felfedezett égitestek a Naprendszer legtávolabbi tartományában keringő kilencedik bolygó elméletébe.

A kilencedik bolygó létére nagyrészt a külső Naprendszer objektumainak különleges tulajdonságaiból következtettek.
A külső tartomány kisebb égitesteinek elemzése alapján a tudósok arra következtettek, hogy a kilencedik bolygó, ha létezik egyáltalán,

sokszor akkora, mint a Föld,

valamint legalább kétszázszor olyan messze kering a Naptól.

A kutatók szerint az új tanulmány segít a feltételezett bolygó helyének meghatározásában.

Korábban az 1930-ban felfedezett Plutót tartották a kilencedik planétának, ám ettől a státusztól 2006-ban megfosztották, miután a Neptunusznál távolabbi Kuiper-övben olyan égitestet fedeztek fel, amely nagyobb nála. A Kuiper-öv a Neptunusz pályáján kívül található kisbolygóöv.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro