// 2026. október 14., szerda // Helén

Leszállt Budapesten az „aranygép”

// HIRDETÉS

Ezzel érkezett haza Rio de Janeiróból az olimpiai aranyérmesek zöme.

Szerdán helyi idő szerint 8 óra után leszállt Budapesten az úgynevezett aranygép, amellyel hazatértek Rio de Janeiróból azok a magyar sportolók, akik utolsóként még az olimpia helyszínén tartózkodtak.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tájékoztatása szerint az érmet nyert versenyzők közül a három arany- és egy ezüstéremmel záró úszó, Hosszú Katinka, a párbajtőrben olimpiai bajnok Szász Emese, az aranyérmes női kajaknégyesből Szabó Gabriella, Csipes Tamara és Fazekas-Zur Krisztina, továbbá a férfi párbajtőrcsapattal bronzérmes Rédli András tartózkodott a fedélzeten. 

A járattal csaknem 150 fő érkezett, köztük sportolók, kísérők, orvosok és a MOB stábjának tagjai is. A légikikötőben a hagyományoknak megfelelően kettős tűzoltó vízsugárral fogadták a repülőgépet.

A küldöttség köszöntésére nem a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kerül sor – ott nem szerveztek nyilvános fogadást, a delegáció azonnal buszra ül –, hanem a Syma Csarnoknál, ahol a tervek szerint a vasárnap véget ért olimpia valamennyi magyar érmese színpadra lép.

A szurkolókat, a családtagokat, a szövetségek, valamint a klubok vezetőit és munkatársait, továbbá az újságírókat 9 órára várják a közvetlen hangulatú fogadásra a Dózsa György úti létesítménynél.

Magyarország nyolc arannyal, három ezüsttel és négy bronzzal zárta a riói játékokat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia
Székelyhon

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia

Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.

// még több főtér.ro