// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Elhitték, hogy róluk szól

// HIRDETÉS

Nem is gondolnánk, mennyi fiatalnak volt új élmény az, hogy megkérdezték a véleményét.

Elkezdték feldolgozni a Rólad szól! karaván kérdéseire kapott válaszokat, és már szervezik az újabb turnét, ezúttal Erdély minden magyar tannyelvű középiskolájába – jelentette ma be a Kolozsvári Magyar Napok ifjúsági sátrában Geréd Imre, az RMDSZ ifjúsági ügyekért felelős ügyvezető alelnöke.

A konzultációs karaván 30 erdélyi településen állt meg, és közel kétezer fiatal véleményét kérdezték meg tantervről, tanórák számáról, továbbtanulási, kivándorlási vagy épp családalapítási szándékaikról. A kérdésekre táblagépeken lehetett válaszolni, majd minden válaszadási kör után nyílt beszélgetéseket kezdeményeztek azokkal, akik megjelentek ezeken a „fórumokon”. 

A Rólad szól karaván technikai lebonyolításáról itt írtunk bővebben. A szervezők sikerként könyvelték el azt is, hogy a zárt wifin kommunikáló táblagépek rendszere csak egyetlen helyszínen, Sepsiszentgyörgyön omlott össze, és akkor is gyorsan helyre tudták állítani – árulták el ma a Mit akarnak a mai fiatalok? című beszélgetésen.

Geréd Imre és Tamás Réka, a karaván koordinátora

Az egyes településeken igyekeztek két csoporttal is elbeszélgetni, illetve rögzíteni a válaszaikat: délelőtt középiskolásokkal, de tanári vagy igazgatói jelenlét nélkül, délután a már érettségizett, fiatal felnőttekkel. A válaszokat korcsoportonként már feldolgozta a felkért kutatóintézet, következik a korcsoportok válaszainak összehasonlító elemzése. 

A vázlatos kutatási jelentésből például kiderül, hogy egyik korcsoport sem támogatja, hogy a szavazókort leszállítsák például 16 évre, és mindegyik csoportban enyhe, de mégis többséget képeznek azok, akik szerint nem kell legalizálni a marihuánát. Érdekes, hogy míg a középiskolások többsége mondta azt, hogy elmenne külföldre, a fiatal felnőttek többsége már inkább itthon maradna. A túlnyomó többséget nem vonzza Magyarországra a CSOK, vagyis annak lehetősége, hogy a háromgyermekes családok mintegy húszezer eurós lakástámogatást kapnak.

Nagyon sok fiatal mondta azt ezeken a zártkörű beszélgetéseken, hogy mennyire jól esett neki, hogy megkérdezték és kifejthette a véleményét, és többen jelezték azt is, hogy egy-egy kérdésben megváltozott a véleményük a beszélgetés és az ott felmerült más álláspontok, érvelések hatására. 

A MIÉRT-hez kötödő szervezők is meglepődtek, hogy az ifjak milyen felszabadultan adtak hangot a véleményüknek iskolai és közéleti kérdésekben, és míg mi a válaszok szakszerű kiértékelését várjuk, addig ők már a szeptemberben induló következő karavánra fókuszálnak.

Az ifjúsági pavilon leplei a ronyszőnyegekkel letakart raklapok mellett csocsót és pingpongasztalt is takargatnak a Deák Ferenc utca elején.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro