Hallgassa meg az emlékév hivatalos dalát!
Elkészült az 1956-os emlékév hivatalos dala, amelynek zenéjét Desmond Child szerezte. Róla azt kell tudni, hogy olyan hírességek számára írt számokat, mint a Bon Jovi, az Aerosmith, Kiss, Scorpions, Alice Cooper, Bonnie Tyler, Shakira vagy Ricky Martin.
Child egyébként magyar származású, bár Miamiban született, idén februártól már magyar állampolgár is. Az amerikai zeneszerzőt állítólag maga Orbán Viktor kérte fel a dal megírására, áprilisi washingtoni látogatásakor.
A dal társszerzője Andreas Carlsson, a magyar szöveget Orbán Tamás jegyzi.
Az Egy szabad országért című dalban közreműködott Wolf Kati, Péter Szabó Szilvia, Radics Gigi, Nagy Feró, Sasvári Sándor, Vastag Csaba, Vastag Tamás, Molnár Ferenc „Caramel”, Lakatos Mónika és a Romengo, Pál István és zenekara, a Hooligans, valamint egy ötventagú kórus.
Enjoy!
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Tíz perces utazás a Zokogó majom világában Demeter Zsuzsa irodalomtörténésszel. Kilencven éve született, húsz éve halt meg a kolozsvári peremvidéki kisemberek írója.