// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Mit szabad a diáknak az iskolában, és mit nem?

// HIRDETÉS

Románia elindult a diákjogok gyakorlatba ültetésének rögös útján: először fogadtak el olyan szabályozást, mely a diákok jogait és kötelezettségeit rögzíti.

Az oktatási minisztérium jóváhagyta a tanulók jogait, kötelezettségeit és státuszát meghatározó dokumentumot. Ez az első olyan szabályozás, mely írásban rögzíti az ország valamennyi – állami vagy magán – oktatási intézményére vonatkozó előírásokat. Az idén ősztől életbe lépő dokumentum megállapítja, hogy az egyetem előtti oktatási rendszer diákcentrikus, ezért minden döntéshozónak kötelessége kikérni a diák- és szülői szervezetek véleményét egy-egy fontosabb döntés meghozatalakor. A diáknak, szülőnek vagy gyámnak jogában áll óvást benyújtani, amennyiben elégedetlen egy írásbeli dolgozatra kapott jeggyel, és a tanárnak öt napon belül kötelező módon meg kell indokolnia értékelését. Ha továbbra sem egyeznek meg a felek a jegy jogosságát illetően, a diák kérvényezheti két független tanár bevonását.

A diákoknak jogukban áll továbbá érdekvédelmi szervezetekbe tömörülni, tüntetést szervezni (a tanórákon kívül), adatigénylést kérni az oktatási minisztériumtól, tanfelügyelősségektől vagy bármilyen más hatóságtól. Mindeddig az iskolákban tilos volt a mobiltelefonok használata óra közben, ezt a szabályt most megváltoztatták arra, hogy a diák oktatási célokra használhatja mobilját a tanár engedélyével.

Az igazolatlan hiányzások büntetését is szabályozza a dokumentum: 10 hiányzás egy magaviseleti jegylevonással, 40 hiányzás figyelmeztetéssel, ennél több pedig kicsapással jár. Azok, akik rendszeresen lógnak, rongálnak, sértegetik vagy fenyegetik iskolatársaikat, fegyvert, kábítószert vagy pornográf tartalmat visznek az iskola területére, elmarasztalásban részesülnek, s ha nem hagynak fel a morálisan megkérdőjelezhető viselkedéssel, ideiglenesen vagy véglegesen eltanácsolhatják őket. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro