// 2026. október 14., szerda // Helén

Hosszú Katinka legyőzhetetlen: már három aranynál tart

// HIRDETÉS

A magyar csapat pedig négynél. De kedden összejött egy ezüst és egy bronz is Imre Géza, illetve Kenderesi Tamás jóvoltából.

Az ember lassan megszokja, hogy ki a riói olimpia idején korán kel, magyar aranyat lel: Hosszú Katinka harmadik, egyben a magyar csapat negyedik aranyérmét szerezte 200 méter vegyesen európai idő szerint szerdán hajnalban.

A szám világbajnoki címvédője és világcsúcstartója 2:06.58 perces olimpiai rekorddal diadalmaskodott, ezzel ő az első, aki a brazíliai metropoliszban triplázott.

Az ötszörös világbajnok 27 éves versenyző korábban 400 méter vegyesen óriási világcsúccsal, 100 méter háton pedig minden idők második leggyorsabb úszásával győzött.

A bajai úszó ugyan csak a második legjobb idővel várhatta a finálét, de ez annak volt betudható, hogy egy nappal korábban a 100 méter háton aratott győzelmét követően kellett helyt állnia az elődöntőben. Annak érdekében, hogy pihent legyen, kedden visszalépett a 200 méter pillangótól.

A rajt után pillangón kicsivel, de vezetett, majd a várakozásoknak megfelelően háton ellépett, mellre közel egy testhosszal - öt századdal világcsúcsrészidőn belül - fordult, gyorson pedig már nem lehetett megelőzni.

„Még mindig nem fogom fel, hogy háromszoros olimpiai bajnok vagyok. Mondjuk, az volt a cél, hogy úgy ússzak itt, mint egy átlagos versenyen" - mondta Hosszú, aki saját bevallása szerint amit lehetett, mindent elrontott 200 méter vegyesen, példaként említette a fordulókat és a rajtot. „Nagy szerencse és a sok munkának köszönhető, hogy így is nyertem".

Hosszú ezzel beállította Egerszegi Krisztina magyar rekordját az egy olimpián szerzett úszó aranyérmek tekintetében: a legendás Egér 1992-ben Barcelonában 100 és 200 méter háton, valamint 400 méter vegyesen nem talált legyőzőre. A sportágtól független magyar csúcs Keleti Ágnes nevéhez fűződik, a fantasztikus tornász 1956-ban Melbourne-ben négy aranyat nyert. Hosszú akár ezt is beállíthatja, hiszen Rióban még egy egyéni számban, 200 méter háton ugrik vízbe - szintén éremesélyesként.

Ez volt a magyar küldöttség hatodik érme, közte a negyedik aranya

Kenderesi bronza

De nem Katinka volt az egyetlen éremszerző úszásban, igaz, nem az szállította az érmet, akire előzetesen számíthattunk: Kenderesi Tamás bronzérmet nyert, Cseh László pedig világbajnoki címvédőként hetedik lett 200 méter pillangón a riói olimpia úszóversenyeinek keddi napján.

A legjobb idővel Kenderesi Tamás készülhetett a fináléra: a 19 éves magyar versenyző először az előfutamban, majd az elődöntőben is egyéni csúcsot úszott, emellett mindkét alkalommal legyőzte példaképét, a 19-szeres olimpiai bajnok amerikai Michael Phelpset.

Minden idők legeredményesebb olimpikonja a második, míg az idei eredmények alapján ranglistavezető Cseh a harmadik idővel jutott döntőbe. Az elképesztően erős mezőnyben ott volt még a szám címvédője, a dél-afrikai Chad Le Clos, valamint 400 méter vegyesen már bronzérmes japán Szeto Daija.

Az Olimpiai Uszoda jelentős része Phelpsnek szurkolt, óriási ovációval fogadták a szupersztárt.

A rajt előtt hatalmas hangzavar volt, a nézőket figyelmeztetni kellett. A start után Cseh nagy lendülettel kezdett először mégis Phelps érintette a falat. Féltávnál az amerikai mögött Cseh és Kenderesi volt a sorrend, a szám 30 éves világbajnoka azonban fokozatosan lassulni kezdett és már ekkor látni lehetett, hogy nem tud beleszólni az érmes csatába. Kenderesi ezzel szemben nagy hajrába kezdett, az utolsó métereken még az ezüstre is volt esélye, végül 1:53.62 perces egyéni csúccsal harmadik lett. Cseh ideje 1:56.24 perc volt.

„Nagyon boldog vagyok. Nagyon meglepődtem, hogy sikerült érmet szereznem. az utolsó öt méteren már a szívem vitt a célba. Izgalom volt bennem, de görcsösség nem" - mondta Kenderesi, aki még hozzátette: mivel kissé elfáradt, rá férne pár sajtburesz.

„A rajt előtti közjáték nem volt szerencsés, de nem ez volt a probléma. Az utolsó ötven méteren nem haladtam, szinte egy helyben álltam, ilyet olyan versenyen szoktam érezni, amikor előtte tíz percig úszok valami mást. Egyszerűen elfáradtam, próbáltam nekimenni, vártam, hogy jön az a londoni könnyed úszás, de nem jött. Ha fele olyan jó formában jöttem volna, mint amilyenben Londonban voltam itt simán lehetett volna nyerni. Kenderesi Tamásnak gratulálok a bronzéremhez, nekem pedig ott van még a 100, az nem olyan hosszú, talán jobban fogom bírni" - értékelt Cseh.

Az 1:53.36 perccel győztes Phelps ezzel pályafutása 20. olimpiai aranyérmét szerezte a japán Szakaj Maszatót mindössze négy századdal megelőzve.

Egyébként sajnos még egy magyar éremesélyes búcsúzott kudarcosan a keddi nap folyamán: a címvédő Gyurta Dániel a 17. időt érte el a 200 méter mell keddi előfutamában a riói olimpián, így nem jutott be az elődöntőbe.

Keserű ezüst

Az úszás mellett ugyanakkor vívásban is újabb magyar érem született: a párbajtőröző Imre Géza ezüstérmet szerzett, miután 15-14-re kikapott a dél-koreai Park Szang Joungtól.

Bár az ezüst is szépen csillog egy olimpián, Imre – aki a nyolc közé jutásért honfitársát, Boczkó Gábort búcsúztatta – gyakorlatilag egy megnyert meccset hagyott kicsúszni a kezéből. Jelen sorok szerzője többek között azért sem tudott nyugodtan aludni, mert nehezen emészti meg, hogyan sikerült a győzelemtől csupán egy tusnyira, 14-10-es vezetés után hagyni, hogy az ellenfél kiegyenlítsen, majd a döntő tust is bevigye, ahelyett, hogy kényelmesen, együttes találatokra, vagy végső esetben a játékidő kibekkelésére rendezkedett volna be.

Ő maga sem volt igazán boldog a második hely miatt. „Az ezüstérmes az első vesztes” - mondta. „Ilyenkor nem jó szájízzel hagyja abba az ember a versenyt. El kell telnie még egy pár évnek, hogy tényleg értékelni tudjam, egy harminc-negyvennek, ötvennek... - kesergett. - Ezüstérmem már van. Nem azt mondom, hogy nem vagyok büszke rá, mert ha valaki másfél éve ezt mondja, nem hittem volna el neki, hogy világbajnokságon arany-, olimpián pedig ezüstérmes leszek egyéniben. Úgy, hogy addig nem nagyon termett babér nekem."

A döntő fordulópontjáról úgy vélekedett, ellenfele egyszerűen túljárt az eszén.

„Jól váltott, el kell ismerni, gyökeres ellentétét csinálta annak, amit 14-10-ig. Addig nem volt pengeérintkezés, utána pedig háromszor vagy négyszer megfogta a pengémet, én meg fölakadtam valahol. Bíztam abban, hogy fogok tudni egy együttest szúrni, de egyszerűen nem találtam sehol a helyet."

Megjegyezte, hogy Parknak nem is volt más lehetősége, mint a változtatás, ezzel együtt hihetetlennek nevezte, hogy ilyen magabiztosan fel tudott jönni ilyen rövid idő alatt.

Volt azért más magyar siker is: Érdi Mária nyerte a Laser Radial hajóosztály harmadik futamát. A 18 éves Érdi rajt-cél győzelmet aratott a 46 perces futam során a 36 fős mezőnyben, folyamatosan növelve előnyét a londoni olimpiai bajnok kínai Hszü Li-csiával szemben. Bravúros teljesítményét a negyedik futamban is folytatta, akkor ötödikként zárt. Ezzel összetettben feljött a kilencedik helyre - a tíz futam után az első tíz mehet a dupla szorzós éremfutamba.

Magyarország ezzel négy nap után a harmadik az olimpiai éremtáblázaton az Egyesült Államok és Kína után.

A mindeddig egyetlen érmet sem szerző románokban a férfi teniszpáros tagjai, Florin Mergea és Horia Tecău tarthatják a lelket, akik a brazil Marcelo Melo és Bruno Soares legyőzésével bejutottak az olimpiai torna elődöntőjébe.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS