// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Rendőrség: vadászfegyverek látható a Sky News fegyvernepperes videójában

// HIRDETÉS

Egyre több a gyanús elem a fegyverkereskedőket leleplező riportban.

Vadászfegyverek láthatók abban a riportban, amelyet a Sky News brit hírcsatorna riporterei saját állításuk szerint Romániában forgattak, és amelyen állítólag román fegyverkereskedőkkel alkudoznak – közölte a román rendőrség.

Közleményük szerint az előzetes vizsgálatok alapján a videóban bemutatott fegyvereket törvényesen birtokolhatják a vadászegyesületek tagjai, a gyűjtők és az erdészek is, és eddig nincs arra vonatkozó bizonyíték, hogy csempészet útján kerültek volna az országba.

Mint arról beszámoltuk, a vasárnap közzé tett riportban elhangzik: a tévécsatorna stábja hónapokig alkudozott a banda tagjaival, majd amikor megállapodtak, az ország egyik elhagyatott részén találkoztak velük, egy erdőben, ahol nem volt mobil térerő. Az arcukat kámzsával, illetve kendővel eltakaró fegyverkereskedők előbb megmotozták őket, mobiltelefonjaikat bezárták az autóba, majd megmutatták a gépkocsijuk csomagtartójában levő árut.

A fegyvercsempészek amúgy tudtak róla, hogy egy tévéstábbal van dolguk, amely arról készít műsort, milyen könnyű fegyverhez jutni, azonban nem érdekelte őket, mivel azt hitték, ennek ellenére is megvásárolják tőlük a fegyvereket. A fegyvereket a lőszerrel együtt Ukrajnából szerezték be, elmondásuk szerint korlátlan mennyiség áll a rendelkezésükre. Romániából egy másik banda juttatja el őket Nyugat-Európába és a Közel-Keletre.

A riport kapcsán Daniel Horodniceanu, a szervezett bűnözés elleni ügyészség főügyésze is kételyeinek adott hangot.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro