// 2026. november 7., szombat // Rezso

Csak lejáratási kísérlet a gátlástalan román fegyvernepperek ügye?

// HIRDETÉS

A szervezett bűnözés elleni ügyészség vezetője szerint kétséges a riport szavahihetősége.

Bár vizsgálatot indít a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) a Sky News brit hírcsatorna riportjában bemutatott román fegyverkereskedők ügyében, az ügyészség főügyésze kételyeinek adott  a rportban elhangzott állítások kapcsán.
Daniel Horodniceanu hétfőn megjegyezte: nem kizárható a lejárató szándék.

„Nem szakértői szemmel néztem a brit újságírók által bemutatott fegyvereket, és első látásra, ismétlem, nem szakértőként nem tűnnek harci eszköznek. Inkább vadászfegyvernek hatnak. Másodsorban irigylése méltó azoknak az újságíróknak a szerencséje, akik lefilmezhetnek három álarcos fegyverkereskedőt, akikről azt állítják, hogy elvették a mobiltelefonjaikat és bezárták őket az autójukba, bár korábban azt is mondták, hogy nem volt térerő.

Egyetlen lehetőséget sem zárunk ki. Felvettük a kapcsolatot a partnerintézményekkel, mind a hírszerzéssel, mind a rendőrséggel. Eleget teszünk a feladatunknak, ugyanakkor nem zárjuk ki a lejáratási kísérletet sem. Ahol nyugat-Európában merényletek történtek, sehol sem igazolódott be, hogy a fegyverek Kelet-Európából származnak” - fejtette ki Horodniceanu.

Hozzátette, még nem indítottak bűnügyi nyomozást az ügyben, de felveszik a kapcsolatot a külföldi partnerintézményekkel.

Mint arról beszámoltuk, a vasárnap közzé tett riportban elhangzik: a tévécsatorna stábja hónapokig alkudozott a banda tagjaival, majd amikor megállapodtak, az ország egyik elhagyatott részén találkoztak velük, egy erdőben, ahol nem volt mobil térerő. Az arcukat kámzsával, illetve kendővel eltakaró fegyverkereskedők előbb megmotozták őket, mobiltelefonjaikat bezárták az autóba, majd megmutatták a gépkocsijuk csomagtartójában levő árut.

A fegyvercsempészek amúgy tudtak róla, hogy egy tévéstábbal van dolguk, amely arról készít műsort, milyen könnyű fegyverhez jutni, azonban nem érdekelte őket, mivel azt hitték, ennek ellenére is megvásárolják tőlük a fegyvereket. A fegyvereket a lőszerrel együtt Ukrajnából szerezték be, elmondásuk szerint korlátlan mennyiség áll a rendelkezésükre. Romániából egy másik banda juttatja el őket Nyugat-Európába és a Közel-Keletre.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro